logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A konzervatívok ellenforradalmáról és a magyar kormányzati modellről fejtette ki véleményét az amerikai történész

| Szerző: hirado.hu
Felismerésre jutott az amerikai milliárdos vállalkozó, Elon Musk, a Tesla autógyár alapítója. Musk bejelentette, hogy legközelebb a republikánus pártra fog szavazni, mert a demokraták politikája tehertétel Amerikának. A józanság és a realitás a konzervatív republikánusok fegyvere. A konzervatívok ellenforradalmáról és a magyar kormányzati modellről fejtette ki véleményét John Fonte amerikai történész, politikatudós, a Hudson Institute kutatóközpontjának igazgatója, a budapesti Danube Institute vendégkutatója.

 

A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.

 

– Fonte úr, itt tölti a májust Magyarországon, a választások utáni időszakot, innen követi az új kormány megalakulását. De ha visszagondolunk, akkor az áprilisi magyar választások előtt számos várakozás fogalmazódott meg az eredményeket illetően. Volt olyan értelmezés is, miszerint ez egyfajta tesztje lesz a magyar konzervatív kezdeményezésnek. Gondolja, hogy átment a vizsgán ez a fajta konzervatív kormányzás, a magyar modell Magyarországon?

– Azt hiszem igen, mert egy másfajta konzervativizmust jelenít meg, mint amilyen korábbi 25–30 évben volt. Ez a konzervativizmus az országot állítja az első helyre, úgy, ahogy nálunk korábban az „Amerika az első” program tette. A kormány számára a demokratikus nemzetállam az első, legyen szó adópolitikáról vagy éppen bevándorlásról. Az Egyesült Államokban óriási vita zajlik a bevándorlás körül. Az 1990-es évek óta benne vagyok, Magyarország a közelmúltban szembesült ezzel a problémával. A migrációs vitának is az a lényege, hogy ki dönt. Ebben három eset lehetséges. Dönthet a migráns úgy, hogy jön. Sajnos ma az Egyesült Államok engedi is ezt, a jelenlegi kormányzat hagyja megtörténni a saját politikai érdekeinek megfelelően, de nem az amerikaiak érdekeit szem előtt tartva. Egyébként Magyarország ezt a kérdést helyesen intézte el, amikor nemzetállami szinten döntött. A másik lehetőség, hogy egy nemzetközi szervezet, vagy globális csoportosulás dönt a bevándorlásról. Például az európai migrációról az Európai Unió hozott döntést, megszabva, hogy mely országnak hány embert kellene befogadnia. Ebben az esetben a döntést nem az emberek, vagy az emberek választott képviselői hozták – az eljárás tehát nem demokratikus, hiszen nem a demokratikusan megválasztott szereplők döntenek. És akkor ott van a harmadik lehetőség, hogy a demokratikus nemzetállam határoz. A migrációt hoztam példaként, de ugyanez érvényes más területekre is, például a jogállamiságra, arra, hogy mi a legmagasabb jogforrás. Az Egyesült Államokban ez az alkotmány, és nem mondjuk a nemzetközi büntetőbíróság.

– Aki viszont felhozza a nemzeti szuverenitás kérdéseit, legalábbis Európában, azt bélyegzik, ahogy Magyarországot és Lengyelországot is, hogy kirekesztő és valamiféle szélsőjobboldali politikát követ. Önnek több, mint egy évtizede jelent meg könyve Szuverenitás, vagy behódolás címmel. Követi, hogy ez vita miként alakul azóta? Merthogy 10-12 évvel ezelőtt, amikor a sikerkönyve megjelent, a helyzet még némileg különbözött a mostanitól. Most jutottunk el egy pontig, amikor ha valaki a nemzeti szuverenitással érvel, akkor már szélsőségessé válik.

– Nos igen, ez a „befeketítés taktikája”, így próbálják elpusztítani a konzervatív ellenzőket. De ha már itt tartunk, mit jelent az a szó, hogy szuverenitás? Tulajdonképpen a hatalom forrását. Eredetileg ez a királyt, a cárt illette, legalábbis a 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai béke óta. Majd ezt követően a nemzetállam kikövetelte magának a jogot főként a parlamenten keresztül, valahol jobban, valahol kevésbé. A briteknél a parlamentnek nagyon erős volt ez a fajta felhatalmazása. Ugyanakkor közvetlenül maguk az emberek is lehettek a hatalom forrásai, az Egyesült Államokban kezdettől fogva ez volt a gyakorlat, ahogy ez a szövetségi dokumentumokban áll, az alkotmányban. Eszerint mi, az emberek vagyunk a hatalom forrásai, tehát, akik a nemzeti szuverenitást támadják, a demokrácia ellen vannak.

– Feltette a kérdést, hogy mi is a szuverenitás. Itt felmerülnek még kérdések, hogy ki definiál bizonyos kifejezéseket, ki mondja meg mit jelent a befogadónak lenni, vagy hogy mit jelent a tolerancia, mi az a gender. Ön mit gondol, ki játszik itt fontos szerepet? Például, ha az oktatást vesszük alapul, az Egyesült Államokban is komoly viták vannak a témában. Ha nem tévedek Ön dolgozott az oktatási minisztériumnak is.

– Ez így van. Az oktatásban nálunk kettős rendszer van, egyfelől a közfinanszírozású, mellette pedig egy elég aktív magánoktatás. A legtöbben közfinanszírozású iskolába járnak. A felsőoktatásban sajnálatosan az egyetemi professzorok többsége a progresszív irányt képviseli, akik manapság a releváns oktatás helyett inkább ideológiai nevelést folytatnak a gender és hasonló témákban. Amerika alapítói még arra helyeztek súlyt, hogy az oktatás szóljon az állampolgári nevelésről, ami magában foglalja az ország történelmét, alapelveit, törvényeit, annak érdekében, hogy az ország működése hosszú távon biztosítható legyen. Ma ezzel szemben áll az a forradalmi hevület, amit progresszívnek, vagy liberális–progresszívnek, illetve a közkeletű kifejezéssel „woke”-nak (öntudatra ébredésnek) neveznek. Ez egy forradalmi program, forradalmi abban az értelemben, hogy az amerikai civilizáció alapjait célozza. Ide tartozik a férfi és nő közötti határok elmosása, vagy éppen annak lehetősége, hogy biológiai értelemben férfiak a nők között versenyezzenek, amit a jelenlegi, a Biden-kormányzat támogat is.

– Hogyha beszélünk forradalomról, akkor ezek ellen mindig kialakultak ellenforradalmak. Politikai értelemben vajon az idei törvényhozási választások eséllyel lehetnek jelei egyfajta politikai ellenforradalomnak?

– Mindenképpen így van! Ez az az irány, amely felé az amerikai konzervatív mozgalom halad. Közben zajlik egy vita, hogy vajon a baloldal olyan messzire ment-e, hogy már nem lehet a jelen helyzet megőrzéséről beszélni. A „megőrzés” korábban a konzervatívokra volt jellemző, manapság azonban már a konzervativizmusnak ellenforradalminak kell lennie. Annál is inkább, mert a baloldal már elfoglalta az egyetemeket, a technológiai iparágat, számos vállalatot. Szóval a hangulat gyakran ellenforradalminak mondható. Persze vannak azok a régi iskolát képviselő konzervatívok, akik azt mondják, hogy vissza kell térni a Trump előtti konzervatív időkhöz. Trump mindent megváltoztatott, amikor rávilágított a problémákra. Sokan nem szerették a stílusát, de ő tényleg „követ dobott az állóvízbe”. Erre jó példa manapság Florida, a Disney vállalat körüli ügyek, amely vállalat kiáll a genderideológia mellett. A floridai kormányzó és a törvényhozás átvitt egy új oktatási törvényt, amely megtiltott az alapfokú intézményekben, óvodától felfelé olyan tartalmakat, ami zavart kelt azt illetően, hogy mi a férfi és mi a nő, hogy mindenki olyan nemet választ, amilyet akar, és akár meg is változtathatja. Miután a jogszabály átment, a Disney vállalat – amelyik Florida legnagyobb cége, külön jogokkal Florida állam jóvoltából, saját törvényekkel, rendőrséggel, tűzoltósággal – kifogást emelt az új oktatási törvény ellen és kijelentette, hogy küzdeni fog ellene. A kormányzó válasza az volt, hogy rendben, ha keménykedni akartok, akkor mi is így teszünk majd, mégpedig felülvizsgáljuk az előjogaitokat. A kormányzó azt mondta, hogy megvonjuk az előjogokat és úgy kezelünk benneteket, mint bárki mást. Erre a Disney és néhány más vállalat elég idegessé vált, hiszen rájöttek, hogy amennyiben tovább támogatják ezt az egész woke-forradalmat, abból rosszul jöhetnek ki. Rájöttek, hogy ezek a republikánusok, ezek a konzervatívok mások, mint a korábbiak, akik mindenre rábólintottak, amit a nagyvállalatok akartak. Az ellenforradalmi konzervatívok már szem előtt tartják azt, hogy a nagyvállalatok ne vehessék át az uralmat az ország irányítása felett, hiszen senki nem választotta meg őket. Ugyanez vonatkozik a technológiai ipar nagyvállalataira, például a Google-re és a Twitterre, amelyek embereket tiltottak le, konzervatívokat zaklattak. Szóval amennyiben – és ez most így tűnik – ha a konzervatívok győznek a törvényhozási választásokon, akkor bizonyára lépéseket tesznek majd az említett gyakorlatok ellen, amit persze Biden elnök megvétóz majd. Vagyis nincs más, minthogy 2024-ben konzervatív elnököt kell választani Amerikában, hogy ezek a vállalatok ne tudjanak bármit megtenni, amit akarnak és ne ők döntsenek.

Ajánljuk még