logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Úgy szavazott nemmel az ellenzéki képviselő, hogy nem is értette a beszédet

| Szerző: hirado.hu
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az ellenzéki Szabó Tímea volt az egyetlen, aki nem támogatta a miniszteri kinevezést. Mindez annak ellenére történt, hogy a Párbeszédes politikus maga is beismerte, hogy nem teljesen értette a jelölt „magasröptű” prezentációját.

Csák János kulturális és innovációs miniszterjelölt Népjóléti Bizottság előtti meghallgatásával folytatódott a kormányalakítás folyamata a Parlamentben. Csák az előadásában a minisztérium működésének stratégiai céljairól és létrejöttének hátteréről beszélt.

Az előadást követően a bizottsági tagok kérdéseket tehettek fel. Az ellenzék részéről elsőként Szabó Tímea (Párbeszéd) kapott szót, aki azzal kezdte mondandóját, hogy annyira magasröptű volt a jelölt beszéde, hogy azt szinte nem is értette.

Csák János ekkor felajánlotta, hogy elküldi neki a prezentációt, amelyre

Szabó Tímea azzal reagált, hogy „olvasni tudok, de értelmezni nem tudom. Biztos az én fejemmel van a baj.”

A meghallgatás későbbi pontján Nacsa Lőrinc KDNP-s bizottsági tag úgy fogalmazott, hogy Szabó Tímeával ellentétben ő kifejezetten örül annak, hogy a miniszterjelölt a kormány politikájának filozófiai alapjairól is szót ejtett.

A bizottsági meghallgatás végén a miniszterjelölt személyéről tartott szavazáson a kormánypárti képviselők mellett, az ellenzéki Varga Ferenc (Jobbik) is igennel voksolt, Komáromi Zoltán (DK) tartózkodott, míg az előadást a saját szavai szerint sem értő Párbeszédes Szabó volt az egyetlen, aki Csák János kinevezése ellen szavazott.

Ajánljuk még