logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rogán: A legfontosabb feladat Magyarország szuverenitásának védelme

A következő évtized legnagyobb kihívása az orosz-ukrán háború, a legfontosabb feladat pedig Magyarország szuverenitásának védelme, ennek biztosításáért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat bevonják a kormányzati központba – mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén szerdán Budapesten.

Rogán Antal meghallgatásán kiemelte, a háború veszélyt jelent a fizikai, az anyagi és az energiabiztonságra is, ezért közelebb hozzák a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kormányzati központhoz, és világos elvárásokat is megfogalmaznak velük szemben.

Mint mondta, elsődleges feladatuk Magyarország nemzeti szuverenitásának, a magyar embereknek, a gazdaságnak és az energiaellátásnak a védelme.

Elvárás továbbá, hogy tartsák tiszteletben a magyar emberek április 3-án meghozott döntését,

azaz mindent tegyenek meg azért, hogy Magyarország ne keveredjen bele az orosz-ukrán háborúba, valamint legyenek tekintettel az ország szövetségi rendjére – mondta el a miniszterjelölt.

Rogán Antal kitért arra is, hogy a szolgálatoknak kell azonosítaniuk minden háborús propagandát, amely veszélyezteti az ország biztonságát és fellépniük ellene.

Hozzátette, hogy a szolgálatoknak tekintettel kell lenniük továbbá az ország szövetségi rendjére is, tehát elsősorban a NATO és az Európai Unió tagországaival cseréljenek információt, és velük működjenek együtt, de minden körülmények között Magyarország érdeke az első.

Bővítenék a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok által ellátott feladatok körét, jelentősen bővül majd a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ feladatköre, és kialakítanak egy nemzeti információs központot is. A munkát Papp Károly, a Belügyminisztérium korábbi államtitkára irányítja majd – ismertette Rogán Antal.

Megemlítette azt is, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok bevonása a kabinetirodába nem egyedülálló Európában, például Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban is hasonló modell működik.

A miniszterjelölt arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a háború véget is ér, a következmények nem érnek véget,

a menekülthullámot kihasználva ugyanis megjelenhetnek szervezett bűnözők, erősödhet az emberkereskedelem, embercsempészet. Molnár Zsolt (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy tervezik-e a nemzetbiztonsági szervezetrendszer egyszerűsítését.

A miniszterjelölt erre azt válaszolta, hogy a szervezeti struktúrát nem tervezik átalakítani, de szükséges az együttműködés a szolgálatok különböző szervei között, ezért működik majd egy nemzetbiztonsági munkacsoport, valamint védelmi tanácsot hoznak létre, egy magas szintű koordinációs fórumot a miniszterelnök vezetésével.

Sas Zoltán (Jobbik), a bizottság elnöke arról érdeklődött, hogyan garantálja majd Rogán Antal, hogy a titkosszolgálatok által gyűjtött információk „nem köszönnek vissza a sajtóban”. A miniszterjelölt abszurdnak nevezte a felvetést, hozzátéve, hogy a baloldal lejáratja saját magát. Rogán Antal miniszteri jelölését a bizottság egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett négy szavazattal támogatta.

Ajánljuk még