logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Diplomabotrány és Városháza-gate – ők ülnének a Momentum elnöki székébe

| Szerző: hirado.hu
A diplomabotrányáról elhíresült Hajnal Miklós után a budapesti városháza eladásának ötletét jegyző Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is bejelentette, hogy elindul a Momentum elnöki posztjáért.

 

Két politikus is ringbe szállt a Momentum elnöki címéért, amelyért Donáth Anna, a párt jelenlegi elnöke azért nem indul, mert áldott állapotban van és gyermeket vár. Elsőnek a diplomabotrányáról elhíresült Hajnal Miklós jelentette be, hogy indul a nyári tisztújításon.

Hajnal Miklós

Ismert: az áprilisi országgyűlési választásokon a Budapest 3-as számú egyéni választókörzetében mandátumot szerzett politikus sokáig azt állította magáról, hogy az Oxfordi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Idővel azonban kiderült, hogy ez nem igaz, lévén, hogy az alapképzésnek mindössze az első évét abszolválta.

Kapcsolódó tartalom

Amikor ezt a választások előtt Hajdu Mária, az ellenzéki összefogás LMP-s jelöltje szóvá tette, megjegyezvén még azt is, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó belebukott egy hasonló hazugságba, az LMP Hajdun verte el a port és felfüggesztette a párttagságát.

Kapcsolódó tartalom

Az LMP-ből indult Karácsony Gergely főpolgármester politikai pályafutása is, aki 2011 és 2012 között a párt országos választmányi tagjaként a stratégiai-közpolitikai ügyvivő tisztségét töltötte be. Karácsony és Hajnal kiváló kapcsolatát jelzi, hogy a főpolgármester annak ellenére is a budapesti közlekedést vezető BKK felügyelőbizottsági tagjává delegálta a momentumos politikust, hogy annak nincs diplomája.

Mindezért sajtóértesülések szerint havonta 600 ezer forint juttatásban részesül annak ellenére, hogy Karácsony Gergely megválasztása után nem sokkal még azt mondta: „Nem zsákmányok ezek a cégek. Csak és kizárólag a szakmai felkészültség számít. Van egy bizalmi faktor is, ez a kettő együtt eredményezheti, hogy valaki cégvezető lehet Budapesten”.

Kapcsolódó tartalom

Kerpel-Fronius Gábor is bejelentette, hogy a tisztújítás során ringbe száll az elnöki posztért. Budapest főpolgármester-helyettesének a neve az Anonymus-botrány kapcsán forgott a médiában, miután a maszkos alak rejtettkazettás felvétellel bizonyította, hogy a város vezetői valóban fontolgatták a városháza eladását. Ráadásul ezt az ötletet nem más, mint Kerpel-Fronius Gábor terjesztette elő.

Ajánljuk még