– Egy korábbi interjúban említette, hogy semmilyen tanulmány nem támasztja alá a tervezett uniós olajembargót. Ennyire felkészületlenül vágna bele Brüsszel a szankciókba?

– Az Európai Unió február 24-től, a háború kezdete óta látványosan kapkod és következetlen, ugyanis már ekkortól elkezdte lebegtetni a szankciókat. Ezzel együtt azonban önsorsrontó folyamatokat indítottak el, hiszen a szankciók látványosan megemelték a földgáz és a kőolaj világpiaci árait. Mindezt tették úgy, hogy az orosz földgáz- és olajellátás az elmúlt időkben akadálytalan volt.

– Mi lehet az oka a brüsszeli felkészületlenségnek?

– Nincs egy szakmai gépezet az Európai Bizottság mögött, amely felmérné a szankcióknak vagy akár csak a politikai üzengetésnek az árát. Most elértünk oda, hogy az olaj- és a földgázkorlátozás is napirenden van a Bizottság részéről.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/AP/EPA pool/Julien Warnand)

– Az Európai Bizottság mégis úgy gondolja, hogy a tagállamok megbirkóznak az ilyesfajta nehézségekkel.

– A bizottság nagyon bátran mondja, hogy Európa, illetve az európai uniós tagállamok tudják kezelni ezt a helyzetet. Ez azonban azért nem igaz a szavatoló infrastruktúra irányából, mert Európának sem állnak rendelkezésre rövid távon kellő mennyiségben az orosz kőolaj, illetve földgáz kiváltására alkalmas alternatív szállító- és tárolóeszközök. Ráadásul a mi régiónk csővezetéken kapja a kőolajat és a gázt, tehát nekünk nincs is alternatívánk. Mennyiségi oldalról nézve pedig az EU orosz olaj importszükséglete 25 százalék, ami nagyon magas arány, és ez Kelet-Közép-Európában még magasabb, Magyarországon 66 százalék. Tehát az orosz olaj mennyiségét sem tudjuk pótolni sehonnan, a Mol finomítóinfrastruktúrája pedig nagyjából 30 százalékban képes nem Urál típusú kőolajat finomítani.

– Mi állhat az EU energiaembargós szándékai mögött?

– Erről csak spekulációk léteznek, de érzékelhető a kérdésben a bizottság politikai és ideológiai motiváltsága, amellyel már az Egyesült Államok kezdeti politikai nyomása során kijelölt határokat is átlépték. A volt amerikai jegybankelnök két hete ugyanis kiadott egy nyilatkozatot, amelyben mind a világgazdaság, mind Európa számára kimondottan károsnak nevezi a tervezett európai olajembargót.

– Ezek szerint csöppet előreszaladt az Európai Bizottság?

– Igen, és most már a szövetségeseire vagy adott esetben a szakmára sem feltétlenül hallgat.

– Németországban a szövetségi kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsának egyik tagja szerint munkahelyek százezrei kerülnének veszélybe, ha leállna az orosz gázimport. Mit gondol erről? A többi uniós gazdaságot hogy érintené?

– Ismerve az európai, illetve a magyar olaj- és a földgázfüggőséget, a lakossági és az ipari dimenziókban egyaránt súlyos helyzetet teremtene az olaj- és földgázembargó, sőt, még az eredeti terv szerint elképzelt többlépcsős embargó bevezetése is.

– Felteszem, mindez az olajár elszabadulásával is együtt járna…

– Az olaj ára nagymértékben elszabadulna, de ez csupán az embargó rövid távú hatása, ami mindenkit, egész Európát érintené. Lenne ugyanis egy nagyon magas világpiaci ár az alternatív beszerzési forrásokból, körülbelül duplája a mostani árnak. Ez azonnal beállna, mihelyst elfogadják a szankciókat. Az olajembargó középtávú hatása pedig a súlyos ellátási válság itt, Európában.

– Van a világpiacon az a mennyiség, amivel pótolható volna az orosz kőolaj?

– Európa 25 százalékos orosz olajimport-szükséglete a teljes kőolajellátás esetében olyan hatalmas mennyiség, amely a világ többi részén nem áll rendelkezésre. Világviszonylatban ráadásul egy, a keleti piacok által felhajtott keresletoldali növekedés mellett határozott kínálatoldali csökkenést látunk, a világ olajkitermelő országai pedig egyáltalán nem igyekeznek a kitermelés növelésével.

A képen: egy orosz kőolajat szállító teherszállító hajó az Északi-tengeren (Fotó: MTI/EPA/ANP/Paul Martens)

– Hogyan érintené a nyugat-európai országokat az energiaembargó?

– Németországot nagyon gyorsan megütné az olajembargó, és ez igaz ez a többi nyugat-európai országok esetében is, hiszen elsősorban a szállítás területét, minden ország gazdaságának az alapját érintené.

– Ha ilyen sok problémát okozna az olajembargó bevezetése, mégis miért erőlteti ennyire az Európai Bizottság (EB) az Oroszországgal szembeni energiaszankciókat?

– Az EB abból indul ki, hogy létezik egy kölcsönös függőség Oroszország és Európa között: lehet, hogy kicsit nekünk is fáj, de legalább fájna az oroszoknak is.

– Melyik félnek fájna jobban?

– Az oroszoknak fontos az európai piac, a földgázpiacuknak nagyjából a tíz százalékát jelenti Európa, az olajpiac esetében pedig 15 százalékát. Viszont Oroszország Európából érkező bevétele valamivel több, mint 40 százalék. A földgázt – némi technikai nehézségek árán – el tudja adni Ázsiában, a kőolajat pedig szinte másodpercek alatt, és lényegesen magasabb áron, mint most. Oroszország lazán eladja a kőolaját, nagyjából egy hónap késéssel pedig a földgázát is az ázsiai piacokon, ráadásul tovább is növelné a bevételeit, hiszen a világpiaci árak ebben az esetben emelkednének. Ráadásul nemcsak a földgáz, de az orosz olaj is olcsóbb a világpiacon már most is, az orosz olaj több mint 30 százalékkal, mint a Brent kőolaj. Így a világban megkettőződnek a nyersanyagpiacok, és az egész rájuk épülő ellátási láncok, Európa pedig az olcsóbbikból iratkozik ki most, önként bezárva magát a drágábba.

– Európa ezek szerint bakot lő az energiaembargóval?

– Igen, hiszen az eredeti célját is elveszítené, mert a magasabb árszínvonallal valójában finanszírozná, mintsem akadályozná Oroszország háborús szükségleteit, miközben Európa a tél kezdetére súlyos ellátási problémákkal nézne szembe. Az energiaszankciók gazdasági hatása is valójában befelé nyilvánulna meg, hiszen nem az oroszoknak ártana, hanem az európai polgároknak, és ez jogi értelemben is igaz.

– Azaz a háborús helyzet ürügyén Brüsszel az embargóval korlátozná a tagállamok energetikai döntési mozgásterét?

– Jogilag elvileg megtehetik. Azonban itt fel kell hívni a figyelmet a súlyos jogi-szabályozási tendenciákra és hatásokra is, elsősorban a nemzeti szuverenitás, de a felelős, fenntartható nemzeti energiapolitikák szempontjából is. Brüsszel a szankciókkal ugyanis úgy növeli a hatáskörét, hogy az oroszokkal szembeni fellépésre hivatkozva valójában a tagállamoktól vesz el hatásköröket. Az Európai Unió működése szempontjából az energiapolitika az úgynevezett megosztott hatáskörök között van, Brüsszel és a tagállamok között. Ez egy kényes egyensúlyi pont, egy precízen kialakított svájci óramű. Brüsszel már az elmúlt években is belepiszkált ebbe (például a téli energiacsomag a villanyban, upstream gázvezetékek harmadik országokból, Energiaunió), most azonban a szankciókkal vagy a szankciók ürügyén nagyobb sebességre kapcsolt. Ez nem csupán jogászkodás, hanem konkrét, hús-vér kérdés: amennyiben az EU szervei elfogadnák az energiaszankciókat, azzal kirántanák a talajt a teljes hazai rezsicsökkentés és az ellátásbiztonságot szavatoló rendelkezések alól. Ez elképesztő, miközben – ha már a jogi aggályoknál tartunk – az EU, illetve több tagállam intézkedései egyébként is igen komoly aggályokat vetnek fel.

– Több uniós tagállamban már most 700–900 forint fölött van a gázolaj és a benzin literenkénti ára. Van felső határa az üzemanyagáraknak?

– Egy idő után feltartóztathatatlan lesz az üzemanyagok ára. Jogi szabályozási értelemben nincs korlát, de ez csak egy szabályozási eszköz, amíg költségvetési oldalról fenntartható, illetve azokkal mint ideiglenes intézkedésekkel élhetnek a tagállamok, mint például Magyarország, ahol bevezették az üzemanyagárstopot. Ehhez hasonló intézkedéseket pedig már több uniós ország is elkezdte alkalmazni. Az olajembargó bevezetésének csupán a bejelentése már önmagában komoly árrobbanást, plusz 600–700 forintos üzemanyagár-emelkedést idézne elő. Nem mellesleg az olajembargó bevezetése 2–5 százalékkal is növelheti az inflációt, ami irgalmatlan.

– Képesek lesznek kezelni a tagállamok egy ilyen mértékű inflációt?

– Az ilyesfajta világgazdasági folyamatok – mint az imént említett inflációnövelő hatás – megfékezésére korlátolt jogi eszközei vannak az országoknak. Még egy rátermettebb jegybank is csak mérsékelten tudja kezelni ezeket. A jog kifogy az eszközökből, ha ilyen, felelőtlen politikával generált gazdasági cunamik söpörhetnek végig a kontinensen, a fiskális és monetáris eszközei egy nemzeti jegybanknak mérsékelhetik, de nem fékezhetik meg az ilyen hatásokat.