logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ötszáz régi autót és motort csodálhatunk meg a hétvégi Oldtimer Show-n

A veterán járműveké a főszerep ezen a hétvégén a Vasúttörténeti Parkban, ahol pénteken megnyitott a XVII. Oldtimer Show. Ez Kelet- és Közép-Európa legnagyobb ilyen rendezvénye, több mint 500 autócsodát lehet megcsodálni, de lesz állatsimogató és kézműves vásár is – számolt be az M1 Híradója.

Egy négykerekű, piros, amerikai gyártmányú Schacht járgány lett a 17. Oldtimer Show korelnöke. Az automobilt 1902-ben, azaz 120 évvel ezelőtt gyártották, és a világon összesen 40 példány maradt fent a típusból.

Ilyen és ehhez hasonló veterán járműveket és csillogó autócsodákat lehet megnézni a budapesti Vasúttörténeti parkban a hétvégén. Az Oldtimer Show-n csaknem 500 jármű között keresheti meg mindenki a kedvencét.

„Nagyon sokat néztem meg, és a Renault, vagyis nem a Renault, hanem a Herbie (a legendás 53-as rajtszámot viselő Volkswagen Bogár – a szerk.) a kedvenc kiskocsim a filmből is meg a való életből is” – mondta az egyik ifjú érdeklődő, Varga Nándor.

Volt olyan is, aki még a retró fényképezőgépét is magával hozta, hogy minél több veterán autót megörökítsen.

„Ez a papámnak a filmes fényképezőgépe, és tőle loptam el tulajdonképpen. Elég nehéz vele fotózni, mert 36 képet tud csinálni, és ha körbenézek, mindegyik autóról akarok csinálni képet” – mesélte Veszelszki Lujza, amatőr fotós a Híradó stábjának.

A Vasúttörténeti Parkban látható oldtimerek korábban a világ minden szinte minden táján futottak. Kelet- és Közép-Európa legnagyobb veteránautó-kiállítására pedig ezúttal hét országból hozták el a gyűjteményüket a kiállítók, a legtöbben már nem először.

„Mi Szabadkáról jöttük, de a kollega Újvidékről. Ötödször voltunk már itt, és minden évben más-más autót hozunk. Most jelen pillanatban öt autóval (vagyunk itt)” – mondta az Újvidéken élő Tomislav Vidakovic.

Különleges oldtimerekből pedig nincs hiány, a német gyártmányú Reo Royalból például egyetlen példány készült a világon. De a fehér hollónál is ritkább Wartburg 313/1 Sport Coupét is megcsodálhatják a látogatók.

Gyermekbarát programokkal is várják a családokat

„Rengeteg ingyenes program van a rendezvényen, hatalmas sétákat lehet itt tenni, ez egy nagy, tíz hektáros terület, tele járművekkel egy autentikus helyszínen. A mozdony-körfűtőházban van a lényeg, a különleges veterán járművek. Hét országból jöttek kiállítók, több mint 300 járművel” – mondta Kiss Tamás, a szervező Oldtimer Show Kft vezetője.

A XVII. Oldtimer Show vasárnap estig várja az érdeklődőket a budapesti Vasúttörténeti Parkban.

Ajánljuk még