logo

Műsorújság

Rendkívüli

Késsel támadt az iraki migráns egy vonat utasaira Németországban

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Végső búcsút vettek a Kossuth-díjas írótól

Végső búcsút vettek Görgey Gábor Kossuth-díjas írótól, költőtől, színműírótól, műfordítótól, volt kulturális minisztertől pénteken az Óbudai temetőben.

Az életének 93. évében elhunyt alkotó temetését evangélikus és katolikus szertartás szerint tartották.

Beer Miklós nyugalmazott római katolikus püspök búcsúztatójában felhívta a figyelmet Görgey Gábor kedves személyiségére, küldetésére és gazdag életútjára, amellyel másokat is gazdagítani tudott. Sorstársként idézte fel a kitelepítés éveit, majd azt hangsúlyozta, hogy az Istennek titkai és csodái vannak, amelyeket csak utólag érthetünk meg.

Fabiny Tamás evangélikus püspök elmondta, hogy Görgey Gábor nem tehetett mást, írt, mert ez volt a küldetése. Megírta mindazt, amit látott, a történelmi tapasztalatait, vágyódását egy becsületes és tisztességes világ iránt, hitét és kételyeit is.

Görgey Gáborért szombaton 13 óra 30 perckor mondanak gyászmisét a Szent István-bazilikában.

Ajánljuk még