logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hosszú Katinka szuperhős énje volt az Iron Lady

| Szerző: hirado.hu
Nemrég volt a bemutatója a Hosszú Katinka életéről szóló, a Katinka című filmnek. Pálinkás Norbert, a dokumentumfilm rendezője a Kossuth Rádiónak elmondta, filmjében a sikerek mögötti embert akarta bemutatni.
A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza:

A film 2020 eleje óta, több mint két évig forgott, és Hosszú Katinka portréja mellett bemutatja a tokiói olimpiára való felkészülését, az olimpiai szereplését, és az azt követő időszakba is enged bepillantást, de megismerhetjük Hosszú Katinka gyermekkorát, felnőtté válását, magánéletének és sportkarrierjének meghatározó személyiségeit, állomásait, helyszíneit.

Minél többet beszélgettem Katinkával annál inkább rájöttem, hogy nem arról fog szólni, hogy a négyéves kislányból hogyan lett Iron Lady, hanem hogyan lesz az Iron Ladyből Katinka. A kettő együtt pedig olyan személyiségfejlődési utat jár be, ami dramaturgiailag olyan erős történet, amire nem kell semmi más ráépíteni” – mondta Pálinkás Norbert, a dokumentumfilm rendezője a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorában.

Minket a sikerek mögötti ember érdekelt. Katinka sikerei mögött is ott az ember, de igaz, hogy pont az Iron Lady fázisban átváltott emberből robotba vagy mondhatjuk, hogy szuperhőssé, magára terítette szuperhősi palástját. Tehát ahhoz, hogy elérje az igazán nagy sikereit építenie kellett egy párhuzamos személyiséget, ez volt az Iron Lady” – emelte ki.

A Hosszú Katinkáról szóló hivatalos életrajzi dokumentumfilm már látható a magyar mozikban.

Ajánljuk még