logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kevesebbet többért – Négyszázmillióval drágább, mégis kisebb a felújítás a Blahán

A tervezettnél csaknem 400 millió forinttal többe kerül a VIII. kerületben a Blaha Lujza tér felújítása, ennek ellenére jóval kevesebb dolog épül meg, mint amiről korábban szó volt. A munkálatok nagyon lassan haladnak, és nem biztos, hogy az év végére – a vállalt határidőre – minden elkészül – számolt be az M1 Híradó.

Fa alatt, az árnyékban hűsölő munkások és szemétben úszó tér – ez a látvány fogadta a járókelőket a Blaha Lujza téren hétfő kora délután.

Az építési területen belül és azon kívül is szinte mindenhol hatalmas mennyiségű szemét van.

Az egyik buszmegállóban ugyan van két kuka, de azok is csordultig megteltek.

Egy járókelő az M1 stábjának azt mondta, úgy látja, hogy az utóbbi időben egyre szemetesebb a főváros több forgalmas része is. Gyakran jár a felújítás alatt lévő Blaha Lujza téren, és úgy tapasztalja, hogy nagyon lassan haladnak a munkálatok. „Most már körülbelül másfél éve az unokámhoz járok be az iskolába, és semmi változást nem látok. Az égvilágon semmi változást, csak azt, hogy egyre nagyobb a kupleráj…, lehetetlen közlekedni” – panaszolta.

Nem csak csúszik a Blaha Lujza tér felújítása, hanem több korábban tervezett beruházás sem valósul meg.

Erről közölt cikket hétfőn az Origo. A portál azt írja: a babakocsisok és a mozgássérültek is a Blaha Lujza tér elrontott felújításának a vesztesei. A szerző felidézi, hogy az eredetihez képest jelentősen csökkent a projekt műszaki tartalma, a költsége viszont ennek ellenére nem hogy csökkent, hanem várhatóan 400 millió forinttal több lesz. Erre pedig már az építkezés kezdetén felhívta a figyelmet a VIII. kerület korábbi fideszes polgármestere.

„Drágább lesz, de legalább nem épül meg csomó minden. Például nem épül meg az a lift, ami összekötné az aluljárót a felszínnel. Kíváncsi vagyok, hogy a babakocsisok, és a mozgássérültek hogyan fognak lejutni az aluljáróba. De ugyancsak nem épül meg a nyilvános vécé, és az az épület sem, ami közösségivé tenné a teret” – mondta akkor Sára Botond.

A lap hozzáteszi, hogy a tervek szerint 2022 év végére fejeződhet be a tér felújítása, de kérdéses, hogy addigra kész lesznek-e vele. Felidézik, hogy a Metropol korábban több videót is készített, az egyik arról szólt, hogy az építkezésen dolgozó munkások saját bevallásuk szerint munka helyett az aluljáróban fociztak.

Kiemelt kép: Illusztráció

Ajánljuk még