Dobos Menyhért 1950. augusztus 27-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1969-ben a Landler Jenő Híradásipari Technikum Híradásipari technikus szakán kezdte meg, majd miután itt diplomát szerzett, elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának humán szervező szakát.
Televíziós karrierjét 1969-ben kezdte a Magyar Televízióban, videó- és hangtechnikusként, ahol feladata televíziós játékok és közéleti műsorok gyártása, valamint helyszíni közvetítések készítése volt. 1976-tól 1992-ig képmérnökként, majd 1992 és 1993 között médiamenedzserként dolgozott.

1993-ban előbb osztályvezetővé, majd főosztályvezetővé, később pedig titkárságvezetővé nevezték ki. 1993 végén megválasztották az MTV Közalkalmazotti Tanács elnökévé, amely pozíciót 1996-ig viselt.
2000-től 2002-ig az elnöki kabinet vezetője, 2003-ban pedig közéleti igazgatóvá nevezték ki, amely tisztségében feladata az egyházi, vallási, kisebbségi, közéleti, valamint a határon túli műsorok felügyelete és irányítása volt. 2010 júniusától novemberig az M1 és M2 csatornák műsorigazgatója, 2010 júniusától pedig a Magyar Televízió szolgáltatási vezérigazgató-helyettese.
2011 áprilisától tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettes 2011 szeptemberéig, amikor megválasztják a Duna TV Zrt. vezérigazgatójának. A magyar közmédia átszervezésével 2015. július 1-jétől a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
Vezérigazgatóként elvitathatatlan érdemeket szerzett a magyar közszolgálati médiaszolgáltató szervezeti és koncepcionális átalakításában,
és a korábban széttagolt közmédia rendszer egységesítésében. Az ő nevéhez köthető továbbá a torockói Duna Ház 2014-es megnyitása is, amely a magyar kultúra, nemzeti identitás és anyanyelv megőrzésének helyi központjává vált.
Tevékenységét több ízben is elismerték, így 2015-ben elnyerte a Goldmark Péter Károly-díjat, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2019-ben Torockó díszpolgárává választották, és még ugyanebben az évben elnyerte a Wekerle Sándor Gazdasági Díjat.
Több mint 50 éves közmédiás munkássága során prominens alakítója volt a közszolgálat ethoszának, valamint meghatározó szerepet vállalt a közszolgálati kódex létrehozásában, a benne foglalt szabályok és normák maradéktalan érvényre juttatásában.
Dobos Menyhért maga kérte a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumától a nyugdíjazását, vezérigazgatói feladatait az új vezérigazgató hivatalba lépéséig kívánja ellátni.
Címlapfotó: Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója (MTI/Kovács Attila)