logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc: Áder János feladatát a napi politikai csatározásokon felülemelkedve tudta ellátni

| Szerző: hirado.hu
Áder János köztársasági elnök öröksége került terítékre a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, melynek vendégei ezúttal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója voltak.

Összefoglalva, illetve dióhéjban értékelve Áder János államfői tevékenységét, Szánthó Miklós elmondta: Áder az alaptörvény szerint rárótt kötelességét felelősségteljesen ellátta. Litkei szerint az áderi örökség, ami elsősorban a fenntarthatóság és környezetvédelem területén kifejtett munkájával jellemezhető, „még nagyon sokáig velünk lesz”.

Akár a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány létrehozásában és működésében játszott szerepében, akár köztársasági elnöki minőségében fődiplomataként, külügyérként végzett munkája során

Áder úgy tudta képviselni a nemzetet, hogy a nemzetközi színtéren is láthatóvá váljanak az elért eredményeink.

Lánczi Tamás felvetésére, miszerint megválasztása után Áder Jánosra pártpolitikai múltjára hivatkozva ellenzéki össztűz zúdult, Szánthó elmondta: az államfő a harcos pártpolitikától elrugaszkodva, emelkedetten látta el feladatát, így rácáfolt a baloldal vádaskodására és aggályaira, Göncz Árpáddal összevetve mindenképpen, aki Szánthó szerint „effektíve az SZDSZ delegáltjaként működött államfői pozíciójában” .

Áder János hivatali ideje alatt 45 alkalommal élt vétóval, már csak ezért sem lehet azt mondani, hogy bárkit is kiszolgált volna, nem vett részt a pártpolitikai vitákban. Göncz Árpád tíz év alatt mindössze 10 vétót gyakorolt. A vétók száma ugyanakkor sokkal inkább egy szempont a működésben, önmagában nem egy minőség, nem egy viszonyítási pont, de jelzi az autonómiát, aktivitását.

Lánczi Tamás felidézte, hogy Áder János korábban úgy nyilatkozott, hogy „ha száz jó törvényt kap, százat ír alá. Ha száz rosszat, százat küld vissza az Országgyűlésnek.”

Novák Katalin személyében hamarosan új köztársasági elnökünk lesz, aki minden tekintetben újdonságot jelent a magyar parlamentarizmus történetében: ő lesz a legfiatalabb és az első női államfő, mondta Lánczi Tamás, felvetve a kérdést, hogy mit vihet tovább Novák Katalin az áderi örökségből.

Litkei Máté szerint az új köztársasági elnök az ország fődiplomatájaként is kiemelkedhet, hiszen „négy nyelven beszél és otthonosan mozog nemzetközi környezetben”, így például a családvédelmi politika terén elért eredményeink nemzetközi promotálásában is sikeres lehet.

A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor korábbi adásai újranézhetők a hirado.hu honlapjánFacebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján is.

Ajánljuk még