logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lomnici: Példaértékű az a támogatás, amit Magyarország nyújt

| Szerző: hirado.hu
Már több mint két hónapja tart a háború, de a magyarok jószándéka és segítőkészsége töretlen. A háború kezdete óta Magyarország már több mint 650 ezer menekültet fogadott be. De nem csak itthon, hanem a határon túl is folyamatos a segítségnyújtás. A kormány már több mint 40 milliárd forinttal támogatta a bajbajutottakat. A szakértők szerint ebből is látszik, hogy Magyarország nem semleges, hanem Ukrajna oldalán áll – hangzott el az M1 Híradójában.

Megérkezett a Záhony–Csap magyar–ukrán határátkelőre az az ötkamionnyi humanitárius segélyszállítmány, amit a magyar kormány küldött a háború sújtotta Ukrajnába. A teherautók élelmiszert, egészségügyi felszerelést, higiéniai szereket és gyógyszereket szállítottak.

„A gyógyszereken túl olyan létszükségletű gyógyászati segédeszközöket is juttattunk az országba, mint például az infúziós pumpák. Ezeket a kárpátaljai regionális közigazgatás egészségügyi osztálya fogja felhasználni itt, Kárpátalján. Ezenkívül érkeztek más kamionok is, amelyek az Ökumenikus Segélyszervezet kezelésében jöttek ki a Hungary Helps Ügynökség támogatásával. Ezek Kárpátalja más részeire, Ungvárra, Beregszászra kerülnek, illetve Kárpátalján túli területekre” – közölte Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgaztója.

Kapcsolódó tartalom

A kormány Magyarország segít programját az Ökumenikus Segélyszervezet bonyolítja le Ukrajnában. A szervezet elnök-igazgatója, Lehel László elmondta: már több mint 50 kamionnyi humanitárius segélyt juttattak célba. Szakértők szerint ebből is látszik, hogy

Magyarország nem semleges, hanem Ukrajna oldalán áll.

„Nagyon nagy mennyiségről beszélünk, úgy nagyjából ezer tonnáról. Hét megyébe jutnak el most már a magyar segélyszállítmányok. Legutóbb Bucsába és Zaporizzsjába. Most ebből jut Beregszászra, ahol egy központi elosztó raktáron keresztül segítjük a több mint 220 intézményben élő belső menekülteket. Általában iskolákról, óvodákról, kultúrházakról beszélünk” – fogalmazott Lehel László.

A segélyszervezet munkatársai a fronton is jelen vannak. Az élelmiszer és higiénés csomagok mellett, például generátorral is segítik a valóciakat, a kárpátaljai települést ugyanis kedden este rakétatámadás érte.

A menekültek viszont nemcsak a határon túl, hanem itthon is minden segítséget megkapnak. Csak Beregsurányban már több mint 60 ezer embert fogadtak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei is a háború kitörése óta segítik a Magyarországra érkezőket.

Kapcsolódó tartalom

Aki ide beérkezik, annak gyakorlatilag mindenben tudunk segíteni, hogy eligazodjon. Ha szükséges akkor egy-két napot is itt maradhat, hogyha szociális támogatásra van szüksége vagy nem adja magát, hogy hol tudjuk elhelyezni, vagy milyen további segítségre lenne szüksége. Természetesen élelmiszerrel, a gyermekek ellátásához szükséges eszközökkel, gyógyszerekkel, orvosi segítséggel várjuk őket – mondta Vándor Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési munkacsoportjának önkéntes tagja.

A Kopp Mária Intézet szerint minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket. A szervezet április közepén készített telefonos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a legtöbben pénzadománnyal és élelmiszerrel támogatták a rászorulókat.

„A valaha volt legnagyobb segélyprogramot indította el Magyarország. Hazánk a kezdetektől a béke és Ukrajna oldalán áll, még akkor is, ha az ukrán vezetés ezt másként próbálja beállítani a nemzetközi közvélemény előtt” – mondta Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1-en.

„Ha az Ukrán népről van szó, ezen belül is az Ukrajnában élő kárpátaljai magyarokról, akkor példaszerű az a támogatás, amit Magyarország nyújt.

Hangsúlyozottan még egyszer, tehát ukrán állampolgároknak és Ukrajnában élő magyaroknak is. Nagyon fontos, hogy bár a közösségi média kommentjeiben ez megjelent, ma már nem tapasztalni olyat, hogy az ukrán hatóságok megállítottak volna segélyszállítmányokat, amelyek Kárpátaljára a magyaroknak kerültek kiküldésre” – tette hozzá az alkotmányjogász.

Kapcsolódó tartalom

Lomnici Zoltán úgy véli: szét kell választani az ukrán néppel való példaértékű szolidaritásunkat attól, amit az ukrán vezetés tanúsít Magyarországgal szemben.

Az elmúlt 24 órában 5000-en lépték át az ukrán–magyar határt, Románia irányából pedig mintegy 5300-an érkeztek Magyarországra. Budapestre több mint 280 menekült indult el vonattal, közülük 138 gyermek.

Címlapfotó: Önkéntesek válogatják a külföldről beérkezett adományokat egy gyűjtőtelepen a kárpátaljai Csap határában (Fotó: MTI/Nemes János)

Ajánljuk még