logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiszámítható volt a törifeladatsor, jön az angolérettségi

| Szerző: hirado.hu
A matematikaírásbli után a történelemérettségi sem okozott nagy meglepetést, az M1-nek nyilatkozó tanárok és diákok szerint a feladatsor kiszámítható és könnyű volt. Hatvanhatezren vizsgáztak középszinten, több mint nyolcezren pedig emelt szinten. Az írásbeli érettségik holnap az angollal folytatódnak – számolt be róla az M1 Híradója.

Lezárt dobozban kapta meg a történelem írásbeli vizsga feladatlapjait reggel a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia. Közben megérkeztek az iskolába az érettségizők is és még egyszer gyorsan átnézték a jegyzeteiket.

Nem tudunk következtetni, hogy esetleg most egy kicsit nehezebb lesz, mint az előző évben volt, vagy éppen könnyebb. Én úgy gondolom, hogy a társaság felkészült” – mondta Farkas Balázs, az akadémia növendéke.

Kapcsolódó tartalom

Az utolsó pillanatig az atlaszokat bújták a diákok a fővárosi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is, bízva abban, hogy könnyű tételsort kapnak.

Igazából csak az esszé része, ami ijesztő számomra, mert a többi feladatsor szövegértés szerintem, az kilogikázható” – közölte Szilárdi Erik, a gimnázium végzős diákja.

A végzősök a névsorolvasás után elfoglalták helyüket a termekben. A táskák a földre, a telefonok a tanári asztalra kerültek. Csak a kabala, szőlőcukor és toll maradhatott a padokon.

A felügyelők még adtak néhány jó tanácsot, majd kiosztották a feladatlapokat. A történelem írásbeli érettségi pontban kilenc órakor kezdődött. Középszinten 180 perc, emelt szinten 240 perc állt a diákok rendelkezésre. De nem mindenkinek kellett ennyi idő, többen korábban végeztek.

Kapcsolódó tartalom

„Az első részt én könnyűnek éreztem, a fogalmazásoknál nem erre számítottam, de szerintem vehető volt az akadály igazából, simán” – mondta Orgoványi Botond, a gimázium végzős tanulója a vizsga után.

A középszintű érettségi első része rövid válaszokat igénylő feladatokból állt. A bolsevik ideológiáról, a két világháború közötti szovjet-orosz történelemről, a Rákosi- és a Horthy-korszakról, a magyarországi romákról, a reformációról és a zsidó vallásról tettek fel kérdéseket. A második részben esszét kellett írni. Négy témakör – az athéni demokrácia, a második ipari forradalom, a tatárjárás és a Kádár-korszak – közül kellett kettőt választaniuk a diákoknak.

„Az elmúlt egy hónapban történelemórákon állandóan ezekkel a témákkal foglalkoztunk, így könnyű volt számomra kifejteni őket” – vélekedett Tornyos Rózsa érettségiző diák.

A zalaegerszegi Andy Endre Gimnázium igazgatója szerint a feladatsor sokszínű, kiszámítható volt. Összességében könnyen megoldható, ezért jó eredmdényekre számítanak.

Egy tisztességesen, szépen összeállított feladatlap volt. Az első tizenkét tesztkérdés az valóban lefogta az összes témát, amelyet a gyerekeknek meg kellett tanulniuk. Az esszékérdések pedig úgy érzem, hogy talán egy fokkal még, nem mondom, hogy könnyebbek, de azért olyan témák voltak, amikkel minden iskolában, így nálunk is elég sokat foglalkoztunk” – közölte Czigány László igazgató.

Kapcsolódó tartalom

Középszinten mintegy 66 ezren, emelt szinten pedig csaknem 8 ezren vizsgáztak történelemből. Az írásbeli érettségik csütörtökön az angollal folytatódnak.

A címlapfotó illusztráció. (MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még