logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiderül melyik a legjobb gyümölcspárlat

Elindult a nevezés a Brillante – 2022 elnevezésű nemzetközi pálinka- és párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye – tájékoztatták a szervezők szerdán közleményben az MTI-t.

A versenyen idén is keresik a legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Újdonság, hogy ezúttal díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.

A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.

Az év gyümölcse ezúttal az alma, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd.

Nevezni bárhonnan lehet, az elmúlt években érkeztek minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Izraelből is – közölték.

A beérkezett mintákat számítógépes adatbázisra építve szakmai zsűri bírálja június elején. Megvizsgálják, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák.

A minták beküldésének határideje május 31., az eredményhirdetés szeptember 16-án lesz – olvasható a közleményben.

A 22. Gyulai Pálinkafesztivált szeptember 15-17. között rendezik meg.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még