logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mesterházy Attila: A probléma az, hogy Gyurcsány mellett mindenki más elszürkül

| Szerző: hirado.hu
Leépítések lesznek az MSZP-ben, miután a párt frakciója 15-ről tíz főre csökkent. A hírt több szocialista politikus is megerősítette. Elemzők a párt eltűnéséről beszélnek, míg néhány MSZP-s politikus a megújulást erőlteti, és új nevet adnának a közösségüknek. Mesterházy Attila szerint az utóbbi időben előjött ötletek nem alkalmasak arra, hogy a többi ellenzéki pártot is a „látható térbe” helyezzék. Azokkal ért egyet, akik szerint itt most mélyebb elemzésre van szükség. „Alaposan át kell gondolni, hogy tartalmilag mi legyen az üzenetünk. A bevonulunk-kivonulunk gyakorlata vergődés”.

Megdöbbentőnek és tanulságosnak nevezte a választások végeredményét Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke, volt országgyűlési képviselő az M1 műsorában. A szocialista politikus szerint az ellenzéki vezetők „pontosan még nem értik a vereség jelentőségét”. Hozzátette:

ha egy kormányzó párt 12 év után a magyar választópolgárok körében ilyen mértékben növelni tudja a támogatottságát, akkor ezen az összes ellenzéki politikusnak el kell gondolkodnia.

Mesterházy Attila szerint az ellenzéki pártoknak „nem egy-egy személlyel kapcsolatos gondjaik voltak, hanem sokkal inkább tartalmiak. Az Orbán-takarodj! jellegű kommunikáció nem elég a magyar választópolgároknak. Ha nincs olyan világos víziónk, narratívánk, identitásképző történetünk, amely érzelmi jellegű azonosulásra is alkalmas, akkor nagyon nehezen tudjuk bevonzani az embereket” – mondta.

Jobban meg kéne érteni az embereket, azt hogy hogyan gondolkodnak bizonyos társadalmi, közéleti és gazdasági kérdésekről, mert úgy tűnik, hogy a többség másképpen gondolkodik, mint ahogyan ezt mi, ellenzékiek feltételeztük. Ha ezt nem értjük meg, akkor a végeredmény egy későbbi választásoknál is valami hasonló lesz

– fejtette ki Mesterházy Attila. Úgy látja: olyan helyzet jön Európában, amelyben felívelhet a balközép politika reneszánsza. Volt már olyan, hogy az MSZP ügyesen kihasználta, hogy egy válságos időszakban hogyan kell baloldali politikát folytatni.

A választók által „elvárt rituálénak” nevezte a szocialista politikus azt, ha vereség esetén a választás éjszakáján a vezető lemond a posztjáról. Ezt az MSZP elnöksége 2014-ben is és 2018-ban is megtette. Mint fogalmazott: „a választópolgárok megbocsátanak nekünk, ha hibáztunk, de ahhoz előtte nekünk bocsánatot kell kérnünk.” Hozzátette: a bocsánatkérés egyik szimbolikus formája, ha a politikai vezető lemond. „Hallom, hogy Kunhalmi Ágnes most gondolkodik azon, hogy lemondjon-e vagy se. Szerintem ne gondolkodjon. Nekik mind le kell mondaniuk, mert különben nem tudjuk visszaszerezni azt a hitelességet, ami a választói szemszögből kell ahhoz, hogy aztán tovább tudjunk politizálni, és egy baloldali politikát tudjunk építeni”.

Gyurcsány Ferenc kapcsán Mesterházy Attila azt mondta, hogy ő az egyik legtehetségesebb ellenzéki politikus. Gyurcsány Ferenc képes arra, hogy kitaláljon egy stratégiát és aztán azt végre is hajtsa. A többiek erre kevésbé alkalmasak.

A DK hívei a saját vezetőik iránt talán a legelkötelezettebb szavazók. Esetükben egy nagyon erős és aktív közösségről van szó.

A probléma az, hogy Gyurcsány mellett mindenki más elszürkül. A Fidesz azért tudta ráaggatni, hogy Gyurcsány vezeti az ellenzéket, mert ő látszik a legerősebben, neki vannak elképzelései, neki vannak víziói.

Mivel az ellenzéki oldalon nincsenek versenyző víziók, ezért kívülről tényleg úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferenc a vezetője. A politikában pedig a látszat idővel valósággá válik.

Mesterházy Attila szerint az utóbbi időben előjött ötletek nem alkalmasak arra, hogy a többi ellenzéki pártot is a „látható térbe” helyezzék. Azokkal ért egyet, akik szerint itt most mélyebb elemzésre van szükség. „Alaposan át kell gondolni, hogy tartalmilag mi legyen az üzenetünk. A bevonulunk-kivonulunk gyakorlata vergődés”. Mesterházy Attila az összes ellenzéki politikusnak azt javasolta, hogy tegye le az esküjét, hiszen „bolondság lenne lemondani egy parlamenti tér adta politizálási lehetőségről, hiszen ez nem zárja ki azt, hogy az utcán is politizáljunk. A kettő megfér egymás mellett. Tehát nem vagy van, hanem és.

A szocialista politikus azonban úgy véli, hogy ennél fundamentálisabb változások kellenek.

Az MSZP-ben Ujhelyi István által javasolt névcserére utalva kijelentette: sokkal izgalmasabb ötletekre van szükség annál, mint hogy átnevezzünk egy épületet vagy egy szervezetet valami másra. Hozzátette: nem az oldja meg a szocialista párt problémáit, ha új nevet kap, aztán mindent a régi módszer szerint folytatnak. Mesterházy Attila szerint Ujhelyi István a korábbi csapat része.

„Az kevés, hogy a verebek felröppennek és az egyik ide ül, a másik meg oda. Attól még nem fog javulni a Magyar Szocialista Párt szavazóképesség-vonzása, hogy minden megy tovább, csak más néven. Ennél mélyebb változásokra van szükség: tradicionális, szociáldemokrata, tiszta baloldali értékeket kell képviselni.  Nem neoliberálisat vagy zöldet, hanem szociáldemokratát. Horn Gyula is ezt az irányt jelölte ki. Magyarországon helye van a balközép politikának”

– mondta.

Hozzátette: lesz tér és hely arra, hogy ezt a politikát ki lehessen teljesíteni. Mesterházy Attila szerint ezt a feladatot Brüsszelből meglehetősen nehéz megvalósítani. Mint fogalmazott: másodállásban nem lehetünk pártelnökök.

Ajánljuk még