logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Egyszerűen félnek a szemükbe nézni azoknak, akiket becsaptak” – Thürmer szerint emiatt nem ünnepel május elsején a „baloldal”

| Szerző: hirado.hu
Az emberek megszólítása és a velük való kapcsolat nem kerül pénzbe – véli Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A politikust pártja „Internetes és Propaganda Osztályán” keresztül értük el, a hirado.hu-nak többek között május elsejéről és a baloldali pártok elmaradó rendezvényéről is beszélt. Úgy gondolja: a magát baloldalnak nevező liberális társaság a szó legszorosabb értelmében átverte, becsapta, manipulálta az embereket, akik ezt átlátták, és április 3-án el is zavarták őket.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke

– Bár korábban hagyomány volt, sajtóhírek szerint a Momentum, az MSZP és a Demokratikus Koalíció sem tart központi rendezvényt május 1-jén. Mi lehet az oka annak, hogy az önmagukat baloldali pártnak vallók a munka ünnepén nem mutatják meg magukat az embereknek?

Azok a pártok, amelyek csak nevükben és felvett jelszavaikban baloldaliak, azok életükben nem mozogtak gyárakban, földeken, munkások és dolgozók között. Nem baloldaliak, nem ismerik az ő gondjaikat. A Munkáspárt egy baloldali párt, a mi tagjaink között dolgozó emberek vannak, munkások és munkanélküliek, egyszerű emberek. Velük bizonyos, hogy május elsején folytatjuk a szép hagyományt, és felvonulunk.

– Ezeknél a pártoknál pénz kérdése a munka ünnepének megtartása vagy itt mélyebb, a hagyományos baloldali értékektől való teljes elfordulásról lehet szó?

Évtizedeken át tartó hagyománya volt a magyar munkásmozgalomnak, szakszervezeti mozgalomnak és baloldali mozgalomnak az, hogy május elsején felvonulunk, majd utána a Ligetbe megyünk a majálisra. A majális pénzbe kerül, ennek a korlátai ma igen jelentősek, ezért a Munkáspárt se tart majálist, de a felvonulás, az emberekhez való szólás és az emberekkel való kapcsolat az nem kerül pénzbe. Ezért tartunk felvonulást, és tartunk gyűlést.

– A Munkáspárt tényleg szerényebb keretekkel rendelkezik, mint a Momentum, az MSZP és a Demokratikus Koalíció. De ezeknek a pártoknak több brüsszeli képviselője is van, baloldali pártcsaládok tagjai, nem csupán hazai, hanem európai forrásokra is támaszkodhatnak. Ennek függvényében sem fért volna bele már csak a közösségépítés miatt is, hogy egy rendezvényt összehozzanak?

Én nem tudok más pártok nevében szólni. Azt tudom, hogy az április 3-i választásokon a magyar emberek többsége, köztük az egyszerű dolgozók és a munkások, elzavarták a magukat baloldalinak nevező pártokat. Úgyhogy nem minden a pénz. Az emberek átlátnak a szitán és értik, hogy ki áll ki értük a valóságban. Ezek a pártok nem álltak ki értük semmilyen formában, csak jelszavakat hangoztattak. Ezért gondolom azt, hogy nem a pénzhiány miatt nem mennek ki a Ligetbe, se máshova, hanem egyszerűen félnek a szemükbe nézni azoknak az embereknek, akiket becsaptak. A magát baloldalnak nevező liberális társaság a szó legszorosabb értelmében átverte, becsapta, manipulálta az embereket.

– Kik képviselik ma Magyarországon a munkásokat, dolgozókat? Egyáltalában van igény a képviseletre? Baloldalról nézve milyen a hiteles képviselet?

Ma Magyarország és a magyar társadalom bonyolult helyzetben van. Sok embernek van gondja, megélhetési problémája. Sok ember küszködött a munkanélküliség gondjával, szerencsére az országnak olyan polgári kormánya van, amelyik megértette és feltehetően olvasta is Petőfi művében, hogy „Még kér a nép, most adjatok neki!” – én ennek tudom be az Orbán-kormány azon intézkedéseit, amelyek a rezsicsökkentéstől kezdve a családtámogatáson át a minimálbér-növelését szolgálta. Ezek jó intézkedések, és ezeket a Munkáspárt is támogatja. Ugyanakkor mi azt gondoljuk, hogy ennél is többre van szükség, ezért is valljuk magunkat baloldali pártnak. Ezért nem tudjuk elfogadni, hogy Csányi Sándor a milliárdosok székéből üzeni nekünk, hogy majd elviseljük azokat a terheket, amit a háború jelent. Adóztassák meg a gazdagokat, adóztassák meg a milliárdosokat! – ez a mi üzenetünk május elsején.

– Mivel készül még a Munkáspárt május elsejére?

Május elseje idén sajátos körülmények között zajlik. Háború van a szomszédos országban. Nem lehet elmenni ezen az ünnepen sem a háború ténye mellett, ezért mi a felvonulást a Kodály köröndön kezdjük, és elmegyünk a Dózsa György úton át a Lehel útig, ott van a Honvédelmi Minisztérium kettes számú épülete. A HM kettő előtt tartunk egy háborúellenes tüntetést, mi nemet mondunk a háborúra, és arra szólítjuk fel az ország és a világ tényezőit, hogy mielőbb törekedjenek békére, megállapodásra. Ugyanakkor üdvözöljük a kormány azon lépéseit, amivel igyekszik kimaradni a háborúból, de többre van szükség, nemet kell mondani a háborúra és a NATO háborús politikájára.

Ajánljuk még