logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hamis orvosi igazolásokat állított ki egy orvosnő pénzért

Őrizetbe vettek egy orvost, aki pénzért hamis orvosi igazolásokat állított ki éveken keresztül – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Police.hu oldalon.

A közlemény szerint a 63 éves nő 2017 és 2020 között egyik ügyfelének legalább ötször, alkalmanként 200 ezer forintért cserébe – valós tünetek nélkül – hamis kórjelentést állított ki, amely alapján nem kellett büntetés-végrehajtási intézetbe mennie. Ugyanez az ember a bírósághoz benyújtott halasztási kérelmek alátámasztásáért kiállított orvosi igazolásokért is fizetett neki 500 ezer forintot.

Volt, akinek több százezer forintos mobiltelefonért, illetve 200 ezer forintért azért állított ki igazolást, hogy ne kelljen a bírósági tárgyalásán megjelennie.

A rendőrök jelenleg tizenegy olyan emberről tudnak, akik rendszeresen fizettek neki 25 ezer forintot azért, hogy kórházban ápoltként szerepeljenek. Volt, aki tízszer is élt a lehetőséggel, így ezekből az esetekből egymillió forintot szerzett az orvos, aki szintén orvos végzettségű férjének is segített: egy állítólagos egészségügyi tudományos kutatás címén azt intézte el, hogy reintegrációs őrizetét lakóhelyén túl Veszprém megyére is kiterjessze a bíróság, tekintve, hogy jachtjuk Balatonfüreden horgonyzott – írták.

Hozzátették: a hamis orvosi igazolásokat igénylők a doktornő 51 éves munkatársát keresték meg előzetesen, aki kérdéseivel felmérte az általános állapotot, esetleges alapbetegségeket, mivel azok hiánya felnyomta az árat. A férfi „beárazta” a pácienseket, majd összehozta a találkozókat, amelyekért alkalmanként 5-20 ezer forintot kapott.

Az orvost 2021 nyarán vesztegetés elfogadása miatt már gyanúsítottként kihallgatták, és hónapok óta tartott ellene a nyomozás, amely a bűncselekmény üzletszerűségét igazolta. A Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók információi szerint a doktornő és társa ténykedése nem 2017-ben, hanem évekkel azelőtt kezdődhetett, így a jövőben bővülhet az esetek száma, valamint több tízmillió forintra gyarapodhat az illegális bevétel összege – tudatták.

(Fotó: Police.hu)

A nőt kedden fogták el, amikor a rendőrök bűnügyi technikusokkal egy fővárosi és két Pest megyei címen házkutatást végeztek. A doktornő fővárosi otthonában a rendőrök adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, iratokat, banki iratokat, betegdokumentációs feljegyzéseket, valamint két személygépkocsit, társa lakásán pénzt, telefonokat, adathordozókat és 5,4 millió forintot foglaltak le.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya az orvos ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást és kezdeményezte a letartóztatását, amellyel az ügyészség is egyetértett – olvasható a közleményben.

Címlapfotó: Police.hu

Ajánljuk még