Az államfő emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt, amikor első államfői ciklusát megkezdte, parlamenti beszédében is hangsúlyos elem volt a teljesítmények meg- és elismerésének fontossága.
Hozzátette: nemcsak a világraszóló, hanem a hétköznapi teljesítményt is el kell ismerni, ezért is vezetett megválasztása utáni első vidéki látogatása a Tolna megyei Belecskára, ahol a hátrányos helyzetű faluban egy elhivatott polgármester segítségével tudtak munkát adni a helyieknek.
Áder János kiemelte:
elnöki ciklusa végéhez közeledve szintén egy vidéki teljesítményre, a badacsonytomaji Folly Arborétumra kívánja felhívni a figyelmet.
A köztársasági elnök a Folly Arborétum történetét önmagában is egy „kis magyar történelemnek” nevezte, majd röviden beszélt az 1905-ben magánkezdeményezésre épült parkról.
Megjegyezte: bár háborús károk nem érték, a parkot a háború után államosították, és „kalandos körülmények közt” került vissza a családhoz, akik azóta is fejlesztik, bővítik a gyűjteményt, amelyet borászattal, valamint vendéglátóhellyel egészítettek ki.
Több mint száz év teljesítményét mutatja, hogy a tavalyi adatok szerint százezernél is több látogatója volt a badacsonytomaji Folly Arborétumnak – emelte ki Áder János. A Folly Arborétumot Folly Gyula pécsi orvos hozta létre, aki 1905-ben telepítette Badacsonytomajra az első örökzöldeket.