Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát – fogalmazott. Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.
Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még alig ocsúdtunk fel a koronavírus-járványból, máris megkaptuk a nyakunkba a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy kárhoztatnánk a körülményeket, inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.
„Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra” – mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában.
A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian a ti munkátokra számítanak. Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, amelyek benneteket alkalmaznak, támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást – sorolta.
Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. „Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem” – tette hozzá.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-27. között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.