logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bakondi: Már több mint 630 ezer menekült érkezett Ukrajnából

A háború kezdete óta már több mint 630 ezer menekült érkezett Ukrajnából, a számuk napról napra növekszik – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en pénteken.

Bakondi György hangsúlyozta: a magyar állam segítséget nyújt az Ukrajnából érkezőknek, ez humanitárius feladat és uniós kötelezettség. Magyarország a Nyugat-Ukrajnában élőket is segíti egészségügyi eszközökkel, élelmiszerrel, ruházattal. Mindez nemzeti összefogást igényel, ennek kialakult a rendszere – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a „háború poklából” valódi menekültek érkeznek, öregek, nők, gyerekek, velük szemben Magyarország teljesíteni fogja kötelezettségeit, akárhányan jöjjenek is.

Kitért arra, hogy az ukrán határszakasszal ellentétben délről – embercsempészek segítségével – ismeretlen identitású fiatal férfiak érkeznek, akik semmibe veszik a magyar és az uniós normákat. Ebből az irányból a magyar határt főleg szírek és afgánok próbálják átlépni – mondta, hozzátéve, hogy különösen az afgánok erőszakosak, agresszívek, bejutásuk az unióba súlyos következményekkel jár.

A déli határon idén már több mint 50 ezer illegális behatolási kísérletet észleltek a hatóságok, ez mintegy kétszerese a 2016-tól tapasztalt “aktivitásnak”, és a próbálkozások száma nő – mondta Bakondi György.

Ajánljuk még