logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc – Hibáztatnak mindenkit magukon kívül

| Szerző: hirado.hu
A budapesti elit elmaradt felelősségvállalása, a fővárosi buborék és a vidék közti értetlenség is témája volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, melynek vendégei ezúttal Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója voltak.

Lánczi Tamás a műsor második felében felvetette a baloldali budapesti értelmiség felelősségét: gyakorlatilag a 2022-es kampány úgy alakult, ahogy ők azt megálmodták, eltervezték és szerették volna. Volt előválasztás, a pártok megmérették magukat, kiválasztottak egy közös vezetőt, volt közös lista, összefogás, tehát minden vágyálom teljesült, majd egyszer csak „jött a jéghegy és elsüllyedt a hajó”.

Az értelmiség hangadói közül azonban nem látható, hogy most valaki kiállna és vállalná a felelősséget, ugyanakkor az látható, hogy hibáztatnak mindenkit magukon kívül, például a vidéki Magyarországot és annak polgárait.

Arra a kérdésre, hogy lesz valaha szembenézés, akik mindig a zsűriben szeretnek ülni és ítélkezni, egyszer mondanak-e saját maguk felett is ítéletet, vagy ez egy teljesen naiv elképzelés, Fodor Gábor kifejtette, hogy ez egy folyamat. Felhívta arra a figyelmet, hogy azért vannak pozitív jelek, ott van például Mérő László matematikus esete, aki egy fontos szembenézést tett meg.

Lánczi Tamás közbevetette, hogy azért ez nem egy általános jelenség, Mérő László „az a bizonyos fecske, aki nem csinál nyarat”. Fodor Gábor szerint viszont nem lehet mindenkitől azt várni az első pillanatban, hogy vállaljon egy szembenézést.

Lánczi Tamás felidézett egy 2018-as internetes cikket, amely Hogy lehet ennyire hülye egész Magyarország? – címmel íródott, taglalva a vidéki Magyarország „ostobaságát”, rossz döntését.

Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy ezek érzelmek, és kifejtette, hogy 2002-ben és 2006-ban is, a jobboldal vereségénél is sokakban hasonló érzések voltak. Visszaemlékezését nem osztotta Lánczi Tamás, kifejtve, hogy a jobboldali értelmiségben nem volt tömegesen jelen ez a vélemény.

Kiszelly Zoltán szerint Mérő László szavai őszinte emberi rácsodálkozást írtak le, csak azért az ember megkérdezi, hogy eddig ő hol járt Magyarországon vagy kikkel beszélgetett?

Kifejtette, hogy valóban van különbség Budapest és a vidéki Magyarország között, de aki járja az országot az láthatja, hogy itt nem arról van szó, hogy a vidéki emberek butábbak lettek, hanem arról, hogy elfogytak az ellenzéki pártok vidéken, nem tudják megszólítani az embereket. Felhívta arra is a figyelmet, hogy amennyiben a pártoknak a vidéki szervezetei nem működnek, nincs egy belső struktúra, akkor nem lesznek kapcsolatban a vidéki élettel.

Elég elmenni egy hosszú hétvégére bárhová, akár egy wellnesshotelbe, ahol a szakmunkások is ott vannak, akik hiányszakmában dolgoznak, jól keresnek, el tudnak menni egy hosszú hétvégére – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az látható, hogy aki dolgozik, annak az alacsony adók miatt több jut, eggyel előrébb tud lépni, büszkék lehetnek a magyarságukra. A határon túliak támogatva vannak, és számos olyan dolog van, ami nem lehetne vita tárgya.

Kiszelly elmondta, hogy ennek ellenére vannak olyan értelmiségiek a buborékunkban, akik ezekre a dolgokra, amelyek máshol nem képezhetnék vita tárgyát, azt mondják, hogy nem jó, és áttolják a társadalom másik oldalára, a társadalom többsége pedig azt látja, hogy számunkra ezek márpedig fontos dolgok.

Nem csupán érzelmi, hanem érdekvisszajelzéseket is kapnak az adócsökkentéssel, családtámogatással, és sokan ezt nem értik, hogy ezek mennyire fontosak. És itt van szerepe annak, hogy amennyiben nincsen a pártoknak vidéki lába, akkor ezek az impulzusok nem jutnak el a budapesti buborékba.

Ajánljuk még