logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre többen fontolgatják baloldali képviselők, hogy nem veszik fel a mandátumukat, miközben egymással is marakodnak

Elárulják a választóikat azok a baloldali politikusok, akik nem akarnak beülni az új Országgyűlésbe – így látja Fodor Gábor volt oktatási és környezetvédelmi miniszter, jelenleg a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapító vezetője. Az április 3-i történelmi kudarc óta egyre többen vetik fel ennek lehetőségét a baloldalon, miközben egymással is marakodnak. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt mondta: látszik, hogy a baloldal nem demokratákból áll, mert ha így lenne, akkor elfogadnák a szabad választások eredményét – hangzott el az M1 Híradójában.

Már a választások éjszakáján alkalmatlannak nyilvánította a miniszterelnök-jelölti szerepre Márki-Zay Pétert a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc. Az általa megadott alaphanghoz Arató Gergely is csatlakozott, aki első nyilatkozatában szintén egyszemélyi felelősként állította be Márki-Zay Pétert.

A DK vidéki politikusai közül is többen beleszálltak a hódmezővásárhelyi polgármesterbe. Varga Zoltán a Debreceni Nap nevű portálnak adott interjúban azt fejtegette: Márki-Zay Pétert felelősségre kellene vonni a baloldal kudarcáért. Egy hasonlattal élve azt mondta: ha egy sokgyermekes buszvezető „véletlenül” tömegbalesetet okoz, bár sokan sajnálják (…), mégis felelősségre vonják. Hibázott, tragédiát okozott, felelni kell érte.

De üzent a baloldalnak Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője is. Az ellenzéki politikus közösségi oldalán a baloldali értelmiségnek ment neki. Ahogy írta: Gerő Andrástól Lattmann Tamáson át Kende Péterig bezárólag – akik évtizedek óta abból élnek, hogy egy belterjes társasággal körbe-körbe fizetnek egymásnak a sok bölcsességért – megállapították, hogy az ellenzék kudarca mögött egyes-egyedül a Jobbik és az „elpártolt szavazói” állnak. „Ez nem baloldaliság és nem progresszió, hanem ócska, belterjes sznobéria” – fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Azonban nemcsak egymás sértegetése vette kezdetét április 3-a után a baloldalon. A választási eredmény kihirdetése óta azért folyik a küzdelem, hogy kié legyen Márki-Zay Péter mandátuma. De más taktikai elemek is tarkítják a politikai hatalomért folyó küzdelmet.

Az LMP például Dobrev Klára képviselői helyét kapta meg, így a zöldpárt saját frakciót tud majd állítani a parlamentben. Schmuck Erzsébet, aki most nem jutott be az Országgyűlésbe, az M1-nek cáfolta, hogy ezzel a lépéssel a Gyurcsány-párt betette volna a lábát az LMP-be.

Közben egyre többen bírálják az ellenzéki politikusokat, amiért nem vagy csak később veszik át képviselői megbízólevelüket, mert nem kívánnak részt venni a parlament alakuló ülésén. Ennek egyik hangadója a momentumos Hadházy Ákos. Ez a stratégia azonban hibás Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapító vezetője, volt SZDSZ-elnök szerint.

Fodor Gábor szerint egy kétharmados parlamentben a kisebbségnek, az ellenzéknek a szerepe nagyon minimális, de akkor is a választók azok, akik az ellenzékben reménykednek, akik a hitüket belehelyezték, akik oda voksoltak, azt várják, hogy harcoljanak az elveik és meggyőződésük érdekében.

A baloldal nem demokratákból áll, mert ha így lenne, akkor elfogadnák a szabad választások eredményét

– fogalmazott Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta: ráadásul sosem magukban, hanem a választókban keresik a hibát, ha az eredmény nem nekik kedvez.

Az is utalt arra, hogy nem demokraták alkotják a baloldali koalíciót, amit Márki-Zay Péter mondott önmagukról, hogy ez egy olyan szövetség, ahol a fasiszták, a kommunisták, liberálisok és konzervatívok is megőrizhetik identitásukat, és mi a fasisztákat meg a kommunistákat nem soroljuk a demokraták közé, de úgy tűnik, hogy egészében is azok az irányzatok vannak többségben, amelyek nem tekinthetők demokratikus irányzatoknak” – hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely azt is mondta: a kormánypártok szerint az a politika alfája és ómegája, hogy a választópolgároknak mindig igazuk van, döntésüket pedig mindig tiszteletben kell tartani.

Ajánljuk még