logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rejtély, ki kapja Márki-Zay Péter mandátumát

| Szerző: hirado.hu
Két héttel az Országgyűlés alakuló ülése előtt még mindig nem tudni, hogy ki kapja Márki-Zay Péter képviselői mandátumát. Sajtóinformációk szerint a korábbi, hatpárti megállapodás értelmében a közös listán szereplő képviselők eggyel előrébb „lépnek”, így a Jobbikot illeti a mandátum. Márki-Zay viszont Szél Bernadettnek vagy az MSZP-nek adná át a helyét.

Noha tegnap biztossá vált, hogy Áder János köztársasági elnök május 2-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését, még most sem tudni pontosan, hogy ki ül be Márki-Zay Péter helyére. A Magyar Nemzet információi szerint a színfalak mögött a baloldalon komoly politikai küzdelem dúl az üres mandátum megszerzése érdekében. Egyelőre csak az biztos, hogy Márki-Zay Péter nem kívánja átvenni a mandátumát, mert a továbbiakban Hódmezővásárhely polgármestereként kíván dolgozni. Közösségi oldalán három nappal az országgyűlési választások után azt írta: „hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem ülök be a parlamentbe. Még a látszatát sem szeretném fenntartani annak, hogy Magyarország egy parlamentáris demokrácia, ahol a parlamentben az ellenzék bármit is elérhet, ezért nem ülök be a listavezetőként megszerzett helyemre.

Kapcsolódó tartalom

A bejelentést követően a Párbeszéd azonnal közölte: mivel az előválasztás előtt a miniszterelnök-jelölt azt vállalta, hogy az ő frakciójukba ül majd be, a mandátuma a pártnak jár. „A Párbeszéd politikai közössége időben meghozza a döntést arról, ki kapja Márki-Zay Péter mandátumát” – olvasható a párt közleményében.

A Jobbik és a DK viszont azt jelezte: az ellenzéki összefogás hat pártja a választások előtt abban állapodott meg, hogy ebben az esetben a listán következőé a mandátum, ami alapján a jobbikos Végh Noémi kerülhetne be az Országgyűlésbe. Ezt az információt erősítették meg a Magyar Nemzet forrásai is. A helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy Márki-Zay Péter az ATV-ben nemrég arról beszélt: korábbi egyezségük alapján a hat párt közösen dönt majd a mandátumának sorsáról, amire viszont ő is tehet ajánlást. Mint mondta, a maga részéről szívesen javasolná Szél Bernadett-tet, aki Budakeszin kapott ki a fideszes Menczer Tamással szemben. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy „az MSZP-nek most tíz mandátuma van, de a pártfinanszírozás szabályai alapján jobban járnának, hogyha 11-en lennének, így nekik is szívesen adna egy helyet”.

 Nem mindegy, hogy Márki-Zay egyszerűen nem veszi át a mandátumát vagy átveszi, és másnak adja. Előző esetben – elvileg – csúszik a közös lista, ami a Jobbiknak kedvez, míg utóbbi esetben annak adja, akinek csak akarja, így ez lehet akár Szél Bernadett is.

Ismert: a baloldal közös listájának második helyén álló Dobrev Klára, illetve a harmadikon szereplő Karácsony Gergely már korábban közölte, hogy a választások után nem ülnek be a parlamentbe. Dobrev szerint bár itthon is sok a teendő, inkább megtartja EP-képviselőségét, a főpolgármester pedig átveszi a mandátumát, amit Szabó Rebekának ad át, így a zuglói alpolgármester lesz helyette országgyűlési képviselő.

Dobrev mandátumának a sorsa egyébként ugyanolyan homályos egyelőre, mint Márki-Zay Péteré, mivel a DK eddig nem nevezte meg Gyurcsány Ferenc feleségének lehetséges utódját. A párt még a múlt héten, meglehetősen ködösen úgy fogalmazott a Telexnek, hogy „az egységes ellenzék pártjainak elnökei legutóbbi találkozójukon úgy állapodtak meg, hogy a pártok frakciói közös egyeztető, tervező fórumot tartanak fenn. Ez a bizottság ezen a héten is ülésezik, minden ilyen kérdést ott beszélünk meg, a DK pedig a közös ellenzéki egyeztetéseket követően hoz döntést a szóban forgó ügyben is”.

Ajánljuk még