logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Itt már szó sincs együttműködésről” – tovább marakodnak Márki-Zay Péter mandátumán a baloldali pártok

A baloldali összefogást alkotó hat párt listavezetői közül csak egy, a Momentumé vette át szerdán személyesen a mandátumát, a többiek vagy lemondtak róla, vagy nem szerdán veszik át a megbízólevelüket. Már egy ideje kérdéses, hogy kié lesz a vereség után Hódmezővásárhelyen maradó Márki-Zay Péter képviselői helye, de erre a szerdai ünnepség sem adott választ, a jelek szerint ugyanis a pártok vitáznak még erről – közölte az M1 Híradója.

Hiába szólították szerda reggel a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Péter nem jelent meg az országgyűlési megbízólevelek ünnepélyes átadásán. A hódmezővásárhelyi polgármester a hatpárti koalíció listavezetőjeként első helyen jutott be a parlamentbe, mandátuma azonban egyelőre függőben maradt.

A jobbikos Jakab Péter is elhalasztotta mandátuma átvételét. Dobrev Klára és Karácsony Gergely viszont egyértelműen lemondott a választók által nekik adott országgyűlési helyről.

Az előválasztás miniszterelnök-jelöltei közül csak a momentumos Fekete-Győr András jelent meg.

Az már szerdán, nem sokkal az átadó ünnepség után kiderült, hogy a pártelnökök ajánlása alapján Dobrev Klára mandátumát a listán 50. helyen szereplő LMP-s Bakos Bernadett, Karácsony Gergely helyét pedig a szintén párbeszédes Szabó Rebeka veheti át. Nekik a Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén ki is adta a mandátumot.

Zajlik a ködösítés és a könyöklés a baloldalon, hogy ki kaphatja meg Márki-Zay Péter mandátumát” – írta a Magyar Nemzet. A lap baloldali forrásokra hivatkozva úgy fogalmaz: azt továbbra sem tudni, mi lesz a hódmezővásárhelyi polgármester megbízólevelének sorsa.

Márki-Zay Péter korábban az ATV műsorában arról beszélt: Szél Bernadettet javasolja maga helyett, aki így – bár a választóktól saját körzetében nem kapott bizalmat – mégis visszakerülhetne a parlamentbe. Márki-Zay Péter szerint az MSZP-nek is jól jönne a mandátum, ugyanis – a volt miniszterelnök-jelölt logikája alapján – plusz egy emberrel anyagilag jobban járna a párt.

A Párbeszéd azonban szinte azonnal közölte, igényt tart a megüresedett helyre, mert Márki-Zay Péter az előválasztás előtt azt vállalta, hogy a Párbeszéd frakciójába ülne be. Erre azonban sem a Jobbik, sem a DK nem mondott igent.

Gyurcsány Ferenc (DK) és Jakab Péter (Jobbik) pártja is a hat párt választás előtti megállapodására hivatkozott, mondván, hogy a hely a listán a sorban következő jobbikos Végh Noémit illetné meg.

Amennyiben az ellenzéki szövetség megnyerte volna a parlamenti választásokat, most a kormányzati pozíciókon veszekednének és az állami források felett könyökölnének

– mondta a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója az M1-en. Boros Bánk Levente úgy fogalmazott: amint hatalomról és pozíciókról kell dönteni, szó sincs együttműködésről.

Mindegyik párt arra törekekszik, hogy minél több képviselője legyen, minél több bizottsági helyet tudjon elfoglalni, minél több forrásról rendelkezzen. Itt egymással harcolnak a jövőben is, itt már szó sincs együttműködésről – szögezte le az elemzési igazgató.

Boros Bánk Levente szerint a baloldal vezetésével nem egy stabil, hanem egy kudarcos kormányzás következett volna. 2010 előtt ugyanis már bebizonyították, hogy amikor hatalmon voltak, soha nem vállalták a felelősséget a hibás döntésekért.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még