logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvan az Országgyűlés megalakulásának menetrendje

Szombaton jogerőre emelkedtek az április 3-ai választási végeredmények, miután a Kúria elutasította a Mi Hazánk beadványát. Vagyis minden jogi akadály elhárult, hogy megalakuljon az új Országgyűlés. Erre sajtóhírek szerint május 2-án, hétfőn kerülhet sor. Az új parlamentben kétharmados többsége lesz a Fidesz-KDNP-nek, a baloldali összefogásnak pedig 57 helye lesz összesen, amiből Gyurcsány Ferencék frakciója a legnagyobb – hangzott el az M1 Híradójában.

Fanfárok jelezték 2018. május 8-án az akkor megalakuló Országgyűlés első ülésének kezdetét. A rendszerváltás óta hagyomány ez a magyar parlamentben. Az Alaptörvény 3. bekezdése rendelkezik arról, hogy az országgyűlési választások után 30 napon belül meg kell alakulnia az új országgyűlésnek. Sajtóhírek szerint ez a dátum május 2-a, hétfő lehet idén. Ekkorra hívhatja össze az új Országgyűlést a köztársasági elnök.

Azonban az április 3-ai voksolástól az alakuló ülésig sok dolognak kellett megtörténnie. Az egyik legfontosabb, hogy meg kellett állapítani az országgyűlési választások hivatalos eredményét.

A választás után másfél héttel született meg az első hivatalos végeredmény: a Nemzeti Választási Bizottság csütörtök délután kihirdette az országos listák mandátumait.

A Fidesz-KDNP, a baloldali összefogás és a Mi Hazánk jutott be az új Országgyűlésbe. És egy mandátumot szerzett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

A Demokratikus Koalíció, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Magyar Szocialista Párt, LMP Magyarország Zöld Pártja, Párbeszéd Magyarországért Párt 38 listás mandátumot szerzett. A Mi Hazánk Mozgalom 6 listás mandátumot szerzett. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt pedig 48 listás mandátumot szerzett – fogalmazott Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Az NVI-nél az egyéni és a listás választási eredmények ellen senki sem élt kifogással. És bár a Kúrián a Mi Hazánk Mozgalom megtámadta az eredmények egy részét, azt a testület elutasította, így szombaton jogerőre emelkedett az április 3-ai voksolás végeredménye.

A Fidesz-KDNP-nek összesen 135, a baloldali összefogás pártjainak 57, a Mi Hazánknak 6, a Magyarországi Németek Önkormányzatának pedig 1 mandátuma lesz az új parlamentben.

Ifj. Lomnici Zoltán az M1-en arról beszélt, hogy az alakuló ülésen elsőként megválasztják az Országgyűlés tisztségviselőit, tehát a Házelnököt, az alelnököket, a jegyzőket és a Háznagyot is. A Századvég jogi szakértője kitért a Momentum kezdeményezésére is, amely szerint a párt képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

A nép a hatalmat közvetett módon a képviselői útján gyakorolja, mint a hatalom, a népszuverenitás letéteményese, közvetlenül pedig kivételesen például népszavazás útján. Tehát a nép hatalmának a korlátozása is, ha valaki képviselőként a titkos, egyelő választásokon szerzett nép általi felhatalmazás nyomán, és a későbbiek során az alakuló ülésen való részvétel hiánya miatt gátját képezi a népszuverenitás vagy a népuralom kifejeződésének” – fogalmazott az alkotmányjogász.

Lomnici Zoltán szerint az eskütétel a képviselői lét kezdete, hiszen a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság annak idén kimondta: az alkotmányos rend és az állam iránti hűség nyilvánul meg azzal, hogy esküt tesznek a képviselők. Az esküt szóban kell letenni és az okmányt alá is kell írni. Ekkor válik hivatalossá egy-egy országgyűlési-képviselő megbízatása. Az elemző szerint az alakuló ülésen már a következő miniszterelnököt is megválaszthatják, az új kormány megalakulásának azonban nincs törvényi határideje.

Ajánljuk még