logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Válogatott sértésekkel gyalázzák a választókat a baloldali véleményvezérek

Válogatott sértésekkel írta le több balliberális újságíró és véleményvezér a Fidesz–KDNP-szavazóit a választások utáni napokban – írta a Magyar Nemzet. A lap egy összeállításban idézte fel a sértegetéseket – számolt be róla az M1 Híradó.

Magyarok millióit sértették vérig a baloldal megmondóemberei – című cikkében a Magyar Nemzet összegyűjtötte azokat a véleményeket, amelyeket a baloldali újságírók véleményvezérek fogalmaztak meg a Fidesz szavazóiről a kormánypártok nagyarányú választási győzelme után.

Mérő Vera, a Klubrádió műsorvezetője rögtön a választások másnapján beleszállt a Fidesz szavazóiba a Reggeli gyors című műsorban.

Hát mi látjuk, mert mi olvasunk híreket, meg nyilván a hallgatóink is, de hát egy átlag fideszes szavazó, vagy mondjuk, aki el van zárva a független médiától, az nem feltétlenül botlik bele ezekbe a hírekbe” – fogalmazott.

Az nem derült ki a szavaiból, hogy milyen adatokra, tényekre alapozza ezt a sommás véleményt

– teszi hozzá az írás szerzője.

A Klubrádió másik műsorvezetője, Para-Kovács Imre, ugyancsak április negyedikén, az Ötös című műsorban a magyarok intellektuális állapotán gúnyolódott – olvasható a lap internetes oldalán.

Egyet nem értek még. Hogyha önök, mint nép, ilyen intellektuális állapotban vannak, hogy nem kapott 10 százalékot a Gődény pártja? Hát ez minimum lett volna. Én legalábbis elvártam volna, hogy akkor azokat is tolják be, ha már a nácikat sikerült” – mondta a műsorvezető.

A gyalázkodás egy hét után sem ért véget

– mutat rá a Magyar Nemzet. Idézik Tóta W. Árpád publicistát, aki a Facebookon azt írta: „Orbán érti a néplelket. Az ellenzék bezzeg nem érti. És mi van, ha a néplélek téved? Mi van, ha a néplélek ostoba, mint a s*gg?”

A cikk Csáki Judit baloldali újságírónak a Facebook-bejegyzésével folytatódik. Aki szerint: Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott, tönkrement és sok a cigány.

Az említett balliberális médiamunkások és véleményvezérek ezekkel a kijelentésekkel több millió magyar embert aláztak meg csupán azért, mert éltek a választójogukkal és a baloldali összefogás helyett a kormánypártokra voksoltak – zárul a Magyar Nemzet cikke.

A lap egy másik cikkében arról ír, hogy Márky-Zay Péter a vereség után is tovább sértegeti a szavazókat. A szerző a baloldal bukott miniszterelnök-jelöljének az interjúját hozza fel példaként, amelyet választási vereségének másnapján a Partizán YouTube-csatornának adott. Ebben

Márky-Zay Péter a fideszes szavazókról fogalmazta meg a véleményét, többek között azt is mondta, hogy a legszegényebb emberek szavaznak a legnagyobb arányban a Fideszre.

Tehát itt nem arról van szó, hogy ő nem értesül arról, hogy szegénység van, vagy sorállás van, vagy bármi más, hanem a köd elhomályosítja az ő látásukat, és egyetlen egy valamire fókuszálnak, jönnek a migránsok, és megerőszakolják a gyermekemet, feleségemet, anyámat, vagy most éppen jönnek és elviszik az összes gyermekemet katonának meghalni Ukrajnába, és idejön a háború” – fogalmazott.

Márki-Zay Péter semmit nem tanult a választási vereségből, a kampányban és azóta is visszatérő elem beszédeiben a szavazók sértegetése. A fideszes szavazók szerinte agymosottak, a legszegényebbek és köd homályosítja el a látásukat – olvasható a cikkben.

Ajánljuk még