logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus szenvedésére, halálára és sírba tételére emlékeznek a keresztények.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este 6 órától az esztergomi bazilikában vezeti a nagypénteki szertartást.

Ezen a napon nem mutatnak be szentmisét a katolikus templomokban, mert maga az örök főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nagypénteki szertartás, az úgynevezett csonka mise három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A szentbeszéd és a hívek könyörgése után következik a kereszt előtti hódolat: a hívek megcsókolják a feszületet és térdet hajtanak előtte. A szertartás a miatyánk és az Isten báránya elmondása után az áldozással fejeződik be.

Kapcsolódó tartalom

A templomokban délután keresztútjárást tartanak. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját és biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó, a szeretet győzedelmeskedik a gonosz, a gyűlölet felett – írták.

Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjtöt kér a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt – tették hozzá.

Ajánljuk még