logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Potápi Árpád: A sikeres nemzetpolitika folytatása volt a tét

A mostani választáson minden eddiginél többen szavaztak határon túl. Mindez, a kormány szerint azt bizonyítja, hogy a 12 éve tartó nemzet-egyesítés jól halad előre – hangzott el az M1 Híradójában.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy óriási tétje volt a határon túli magyarság körében az idei választásoknak, hiszen a tét az volt, hogy folytatódik-e az a sikeres nemzetpolitika, amely az elmúlt 12 évet jellemezte, vagy pedig azok az erők jutnak kormányrúdhoz vagy kerülnek vissza a hatalomba, akik a nemzet egy részét megtagadták 2004-ben.

A határon túli magyarság számára nem volt kérdés az, hogy a jelenlegi kormánykoalíciót, a Fidesz-KDNP szövetségét támogassák továbbra is” – fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette, hogy a választási eredményekből egyértelműen ez derült ki.

Potápi Árpád azt is elmondta, hogy 78 ezerrel többen regisztráltak március 9-ig, és körülbelül olyan arányban vettek részt a szavazáson is, mint a magyarországiak: 318 ezer levélszavazat érkezett vissza Magyarországra.

Elmondhatjuk azt, hogy 2014-18 után újra nemzetgyűlése van Magyarországnak

– emelte ki az államtitkár.

A magyar kormány 2010 óta kiemelten fontosnak tartja a határon túli magyarok támogatását. Nagyon sok program indult már. Potápi Árpád elmondta, hogy a nemzeti kormány 2010 és 2014 között olyan szimbolikus jelentőségű törvényeket, jogszabályokat fogadott el az Országgyűlés, amire utána lehetett alapozni. Ilyen volt például a kettős állampolgárságnak a megteremtése, a nemzeti összetartozás napjáról való döntés, az Alaptörvény elfogadása vagy pedig a szavazati jog megadása.

2014 és 2018 között pedig ezekre alapozva tudta megindítani a kormány a gazdaság-fejlesztési programokat, aminek a jelentősége abban állt, hogy a szülőföldön való boldogulást támogatták.

A határon túli magyarság most arra szavazott, hogy ezeket a programokat – amelyeket elindítottunk – tudjuk folytatni, tudjanak békében biztonságban élni, és otthon mindenki, a saját településén, régiójában találja meg a boldogulását” – fogalmazott az államtitkár.

Potápi Árpád kijelentette, hogy azokat a megkezdett programokat, amiket „az elmúlt években bonyolítottunk, azt tovább kell folytatnunk”. A legfontosabb cél pedig, hogy az identitását a magyar embereknek megőrizzük, megerősítsük.

Ajánljuk még