logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Előd: A Mi Hazánk Mozgalom „saját halottjának tekinti” a Jobbikot

A Mi Hazánk Mozgalom „saját halottjának tekinti” a Jobbikot – jelentette ki a párt alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón,

Novák Előd a Jobbik XI. kerületi irodája előtt tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: a Mi Hazánk mostanra otthont teremtett a nemzeti radikális szavazóknak, ezért „hazavárják őket”.

Jelezte: parlamenti pártként is folytatják az utcai politizálást, legyen szó az ország legnagyobb majálisának megszervezéséről – amelyet az egykori jobbikos hagyományt folytatva – idén is megtartanak az Óbudai-szigeten –, szivárványos zászló leszedéséről, vagy a gyászlobogó kitűzéséről „figyelemfelhívó jelleggel”.

A Mi Hazánk alelnöke, miután fekete zászlót helyezett el a Jobbik-iroda bejárata fölé, Jakab Pétert, a párt elnökét „politikai hullának” nevezte,

aki – mint mondta – a lemondás helyett magával rántja pártját is, melynek „nem maradt szavazótábora, valamint elvei és programja sem”.

A „balliberális szivárványkoalíció” által kinyilvánított közös program ugyanis azt jelenti, hogy a Jobbik mára már nem képvisel semmilyen önálló gondolatot – magyarázta Novák Előd.

Hangsúlyozta: a Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak, miután szintén összeolvadt az MSZMP jogutódjával. Holott alapító nyilatkozatuk szerint a Jobbik elsődleges feladata a „kommunista utódpárt és a vele összefogott szélsőséges liberálisok” eltávolítása lett volna a hatalomból – mondta a dokumentumból idézve.

Novák Előd kiemelte: a Mi Hazánk Mozgalmat éppen azok alapították, akik ezzel a „köpönyegforgatással” szembeszálltak a Jobbikban. Eredményes építkezést és sikeres kampányt folytatva pártjuk a nemzeti radikális tábor gyűjtőhelye lett stabil szavazótáborral és egy markáns programmal – tette hozzá.

Ajánljuk még