logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Közel kétmillió forint bírságot szabott ki közúti ellenőrzésen a közlekedési hatóság

Mintegy kétmillió forint bírságot szabott ki közúti ellenőrzésen a közlekedési hatóság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy az április eleji országos akcióban a több mint másfélezer megállítottból 141 személy- és áruszállító járművet ért szabályszegésen a közlekedési hatóság.

Kilenc teherautó műszaki hiányosságok, közlekedésbiztonsági kockázatok miatt nem folytathatta útját, négynek a forgalmi engedélyét is érvénytelenítették – tették hozzá.

A kormányhivatalok szakemberei a járművezető, a rakomány és a gépjármű alkalmasságát igazoló dokumentumokat vizsgálták április 5-7. között; az ECR (Euro Controle Route) nemzetközi akció részeként ellenőrizték a jármű és rakománya súlyát, utóbbi rögzítésének megfelelőségét is – jelezték a közleményben.

A tárca közlése szerint a leggyakrabban, hatvankétszer a vezetési és pihenőidők betartásával, adminisztrációjával kapcsolatos szabályszegéseken érték a teherautó- és buszvezetőket.

Hasonló nagyságrendben fordultak elő műszaki-közlekedésbiztonsági hiányosságok is – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a külföldi honosságú járműveket nagyobb arányban marasztalták el, mint a hazaiakat.

A leginkább kirívó esetben egy Vas megyében feltartóztatott teherautó pótkocsijának alváza az erős rozsdásodás miatt mindkét oldalon deformálódott, megrepedezett, helyenként el is tört. A járművet balesetveszélyessége miatt azonnal kitiltották a forgalomból – áll az ITM közleményében.

Ajánljuk még