logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Húsvéti vásárlási roham: van ahol hiánycikk lett a sonka

| Szerző: hirado.hu
Elindult, vagy inkább folytatódott csütörtökön a húsvéti vásárlási roham. Idén a szakemberek kétszámjegyű forgalomnövekedést várnak a tavalyihoz képest. A héten már annyian vásároltak húsvétra, hogy volt olyan húsbolt, ahol mára már sonka sem maradt – közölte az M1 Híradó.

Minden pénztár működött ebben az érdi élelmiszeráruházban. De még így is előfordult, hogy sorok alakultak ki. Ennek oka, hogy már a nyitástól – ahogy mondani szokták – egymásnak adták a kilincset a vásárlók. Hiszen, nagyszombatot leszámítva, a csütörtök volt az utolsó lehetőség, hogy bevásároljunk az ünnepre.

A Húsvét, a Karácsony után a második legfontosabb és legforgalmasabb időszak az élelmiszer kiskereskedelem életében, ugyanis ilyenkor realizálhatjuk az éves teljes forgalmunk akár 10 százalékát is. Becsléseink szerint az idei évben a vásárlók akár 30 százalékkal többet is költhetnek, köszönhetően annak, hogy a járványügyi intézkedések feloldásra kerültek és köszönhetően annak, hogy a kormányzati intézkedések miatt a nyugdíjasok és a családok zsebébe több pénz marad” – nyilatkozta az M1 Híradónak Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.

Zalaegerszeg egyik népszerű húsboltjában minden van, ami szem-szájnak ingere,

csak egy valami hiányzik: a sonka. A héten mind elfogyott.

A csokinyuszi volt a slágertermék Baja egyik édességboltjában. Egy nap alatt szinte annyi fogyott belőle, mint az előző hónapban összesen. De más finomságból is jóval többet adtak el, mint korábban.

A legtöbb áruház szerint visszatért a járvány előtti lendület a húsvéti fogyasztásban. Vagyis, kétszámjegyű forgalomnövekedést várnak a tavalyi húsvéti időszakhoz képest.

Januárban 14 százalékkal emelkedtek a havi átlagkeresetek, 20 százalékkal a minimálbérek és egyszeri juttatásokat is kaptak a családok – az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ezek segítik a forgalomnövekedést. Arról nem is beszélve, hogy az idei húsvét kedvező időszakra esik, mert a fizetések és a nyugdíj érkezése után lesz az ünnep. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a magas árak miatt a vásárlók egy része óvatosan vásárol.

Az infláció óvatosságra készteti a vásárlókat: többet válogatnak, jobban megnézik az árakat, ugyanakkor az ünnep hagyománya erős. Éppen ezért, miután különböző juttatásokban, jelentősebb béremelésekben részesültek a családok, most még ennek a visszahúzó hatása nem érvényesül, tehát többet fognak vásárolni a családok mennyiségben is” – közölte Vámos György.

Ez azt jelenti, hogy értékben várhatóan 15–20 százalékkal költünk többet most húsvétkor, mint egy éve. A mennyiséget vizsgálva pedig 3–4 százalékkal vásárolunk több terméket, mint tavaly húsvétkor.

Az üzletek az áruházak nagypénteken és a húsvéti ünnepek alatt nem nyitnak ki, így akik még nem vásárolták meg az ünnepi menühöz valókat, illetve az ajándékokat, már csak nagyszombaton tehetik meg.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még