A benzinkút biztonsági kamerájának felvételén jól látszik, hogy a pénzszállító befejezi a tankolást és miután elindult a pénztár felé, egy lezser mozdulattal, menet közben próbálja lezárni az autót.
Kattanást nem hallott, az irányjelzők felvillanását nem látta, ennek ellenére – ahogy később a rendőrségen mondta – semmi rosszra nem gondolt.
Pedig amikor be akarta zárni a kocsit, a tolvajok egy jeladóval blokkolták a központi zárat. Öt másodperc sem kellett nekik, hogy a 70 millió forint értékű valutát és arany ékszert tartalmazó zsákot kivegyék a lezáratlanul maradt autóból.
A pénzszállító észlelte ugyan a lopást, de nem tudta feltartóztatni a tolvajokat. A kocsi német rendszáma alapján a rendőrök feltételezték, hogy Ausztria felé fognak indulni.
A bűnözők hiába cseréltek autót, nem jutottak el a határig.
„19 óra 15 perckor, tehát hat órával az elkövetés után az M1-es autópálya Arrabona pihenőhelyénél a Győr-Moson-Sopron megyei kollégák megtalálták ezt az autót, és intézkedés alá vonták azt a két személyt, aki benne tartózkodott” – nyilatkozta Dócs András, a BRFK főosztályvezetője.
A kocsiban a rendőrök 40 millió forint értékű eurót és dollárt, arany ékszereket, valamint járművek központi zárának blokkolására szolgáló távirányítót is találtak. Az autó sofőrjét és utasát előállították, majd különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt őrizetbe vették őket.
„A gyanúsítottak grúz állampolgárok, magyarországi kötődésük nincs és az országban tartózkodásuk oka sem ismert. Emellett a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény büntetési tétele jelentős. Minderre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárásban elérhetetlenné válnának. Ezzel a bíróság is egyetértett és a két férfit letartóztatta” – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A lopásnak volt egy harmadik részvevője is, őt még keresik a rendőrök.
Feltételezik, hogy nála lehet a hiányzó, mintegy harminc millió forint értékű valuta és arany ékszer.