Jelentős volt a forgalom szerda délután a pesti alsó rakparton. Az Erzsébet híd irányába lépésben, a Lánchíd felé tömött sorokban haladtak az autók. Ez Budapest egyik legforgalmasabb útvonala.
Karácsony Gergely most mégis ki akarja tiltani innen az autósokat. A főpolgármester a Telexnek vallotta be, hogy a rakpart Lánchídtól délre eső részét teljesen autómentessé teszi. Karácsony Gergely az internetes portálnak úgy fogalmazott: „Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá”.
Az M1 Híradónak Karácsony Gergely arról beszélt: a rakpart autósmentesítése benne van a programjában, de arra már érdemben nem válaszolt, hogy miért nem lehetett erről a kampányban beszélni.
A főpolgármestertől azt is szerették volna megkérdezni, pontosan honnan tiltják majd ki az autósokat a rakparton, de erre már nem volt lehetőségük.
Karácsony Gergely eltitkolta az autómentesítési terveit, hogy ne rontsa tovább a baloldal esélyeit a kampányban – ezt már a Mandiner írta. A portál szerint, ha a főpolgármester elképzelései a választások előtt kiderültek volna, annak negatív következményei lettek volna a főváros választási eredményeire.
A rakpart autómentesítése egyébként azt jelenti, hogy a következő hónapokban, sőt években az eddigieknél is nagyobb dugók lesznek majd Budapesten.
Pedig már így is mindennaposak a torlódások. Karácsony Gergelynek ugyanis az egyik első intézkedése az volt, hogy a nagykörúti kerékpársávokat jelölt ki, amivel elvett egy forgalmi sávot az autósoktól.
Új buszsávokat is kijelöltek Karácsony Gergelyék. Szakértők szerint ezzel a buszok menetideje nem csökkent, viszont gyakoribbak lettek a balesetveszélyes helyzetek és állandósultak a dugók. Emlékezetes, hogy a főpolgármester sokáig a tömegközlekedést ajánlgatta a dugókban rostokló autósoknak, és azt is üzente: menjenek gyalog.
Ahogyan az az M1 szerda kora délutáni felvételein látszik is: a pesti alsó rakpart azon részén, ahonnan vélhetően kitiltják majd az autósokat, nincs megállás, szünet nélküli a forgalom. Miután Karácsony Gergelyék lezárják a rakpartnak ezt a szakaszát, ezek az autók is beszorulnak majd a belvárosba, ami vélhetően tovább nehezíti majd a Budapesti belváros közlekedését.
Szakértők szerint a beruházások ütemezése is átgondolatlan a fővárosban. Több korábban megtervezett, de sokáig halogatott felújítást is késve és egyszerre indított el Karácsony Gergely tavaly.
Hosszas halasztás után tavaly nyáron indult a Lánchíd felújítása, ami a Tarlós Istvánék által megtervezettnél drágábban, ráadásul csökkentett műszaki tartalommal készül majd el.
Várhatóan a Blaha Lujza tér felújításának befejezése is csúszni fog, ugyanis több lap arról írt korábban, hogy a téren sokáig nem dolgoztak a munkások.
Hónapokig a budapesti ingatlanügyektől és a Városháza tervezett eladása körüli botránytól volt hangos a sajtó. Karácsony Gergely sokáig magyarázkodott, áldozatként szerepelt és azt mondta, hogy szerinte nincs ilyen ügy. A nyilvánosságra hozott bizonyítékok ellenére is azt állította, nem akarták eladni a Városházát.
Ugyancsak nagy botrányt kavart amikor kiderült, hogy miközben Karácsony Gergelyék tömegével bocsátják el az embereket a fővárosi cégektől, addig a fővárosi közműholding vezetője, Mártha Imre luxuskörülmények között tölti az idejét, amiről provokatív posztokban is beszámol.
Címlapfotó: M1