logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bevallotta Márki-Zay Péter: még a kampányban egyeztettek az ukrán elnök stábjával

Bevallotta Márki-Zay Péter, hogy még a kampányban egyeztettek az ukrán elnök stábjával. A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje tegnap ismét egyedül jelentkezett be élőben a közösségi oldalán, ahol a portál szerint kikotyogta: igenis egyeztettek Volodimir Zelenszkij stábjával, hogy bármilyen segítséget megadnának neki. Hozzátették: Márki-Zay Péter továbbra is kiállt korábbi mondata mellett, amikor azt mondta: „az ukránok a mi háborúnkat vívják” – hangzott el az M1 Híradójában.

„A Fidesz hazug háborús narratívájának felépítéséhez elég volt három hét” – magyarázta a baloldali pártok választási vereségének részbeni okait Márki-Zay Péter a közösségi oldalán vasárnap este.

A hódmezővásárhelyi polgármester egy nézői kérdésre válaszolva ismét előhúzta a háborús kártyát, amikor arról beszélt: hogyha lesz egy újabb adományuk Ukrajnának – például egy mentőautó –, akkor annak átadásában szívesen vesz részt. Úgy fogalmazott: bármilyen segítséget megadunk, majd elmesélt egy történetet arról, hogy a kampánystábja miként készített elő egy személyes konzultációt közte és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.

Ők úgy gondolták, nem az én véleményem volt, sőt, én ezzel ellentétesen gondolkoztam, hogy milyen jó lenne, hogyha én online videó csatornán tudnék beszélni Zelenszkij elnök úrral

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péter bár korábban hazugságnak nevezte a háttértárgyalásokat, most saját magát leplezte le. Beismerte ugyanis, hogy a megbeszélést végül leszervezték az emberei. A konzultációt azonban a háborús események felülírták – tette hozzá.

Márki-Zay Péter később azt is mondta: sajnos végül nem beszélhetett Zelenszkijjel, de közölte: továbbra is nyitott lenne rá.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje korábban többször is megerősítette: ha a NATO azt kéri, fegyverek mellett akár magyar katonákat is küldene Ukrajnába.

Arról is beszélt a kampányban, hogy szerinte Magyarországnak kötelessége lenne fegyverekkel támogatni a szomszédos országot. Pécsi kampányzáróján pedig közölte: a mi háborúnkat vívja Ukrajna.

Márki-Zay Péter most is kiállt a korábbi mondata mellett. A baloldali összefogás listavezetője korábban úgy fogalmazott: „mikor azt mondom, hogy az ukránok a mi háborúnkat vívják, akkor ez is ott elhangzott abban a beszédben, csak nyilván a legtöbb ember ezt nem hallgatja meg. Én azt mondtam, hogy ők azért küzdenek ott, hogy megállítsák Putyint, mielőtt ideér Záhonyba”.

Kapcsolódó tartalom

Az ukrán külügyi tárca nemtetszését váltotta ki korábban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter március 21-én a külügyminiszteri tanácson, Brüsszelben tett kijelentése, amely szerint Magyarország ellenzi a repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett és a békefenntartónak minősített szárazföldi alakulatok küldését.

A Magyar Nemzet korábban arról számolt be: a magyar diplomácia vezetőjének állásfoglalása után Dmitro Kuleba külügyminiszter felhívta a budapesti ukrán nagykövetet, és Ljubov Nepopnál arról érdeklődött, miként lehetne elősegíteni a baloldali ellenzék választási győzelmét.

A lap nemzetbiztonsági forrásaira hivatkozva azt írta: Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt stábja és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között meg is történt a kapcsolatfelvétel.

Volodimir Zelenszkij egyébként egy március 29-i videójában arra számított, hogy a baloldal esetleges választási győzelme esetén fegyvert és katonákat küldene Ukrajnába.

Ajánljuk még