logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megszámolták az összes szavazatot, több mint hárommilliót kapott a Fidesz-KDNP

| Szerző: hirado.hu
Megszületett az országgyűlési választás nem jogerős végeredménye. Megszámolták azoknak a szavazatait, akik nem a lakóhelyükön szavaztak, illetve végeztek a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélszavazatainak összesítésével is. A Fidesz-KDNP listája több mint hárommillió szavazatot kapott, ilyenre korábban nem volt példa, és ezzel 135 mandátumot szerzett a 199 fős Országgyűlésben, ami újra kétharmados többséget jelent, sorozatban negyedszer – közölte az M1 Híradó.

Több helyen is sorokban álltak az emberek vasárnap a szavazókörök előtt. Országszerte nagy volt az érdeklődés: meghaladta az 5 millió 400 ezret azoknak a száma, akik részt vettek az országgyűlési választáson. Vagyis a szavazásra jogosultak 70 százaléka.

De nem csak itthon szavazhattak a magyarok, hanem a világ számos pontján. 145 külképviseleten összesen 57 ezren adták le a voksukat. A lezárt urnák mindenhonnan megérkeztek Magyarországra, az utolsó csütörtökön a vietnámi Hanoiból. A szavazatokat a Nemzeti Választási Irodában szétválogatták, majd az átjelentkezők voksaival együtt átszállították a választókerületekbe.

Szombat reggelre megérkeztek a szavazólapok Esztergomba, a 2-es számú választókörzetbe is.  Ellenőrizték, majd átszámolták az átjelentkezők és a külképviseleti szavazók voksait. A munka nyolc órán át tartott.

Muntyán Attiláné, a Komárom-Esztergom 2-es számú választókerület Szavazatszámláló Bizottságának elnöke elmondta: „Összesen 7332 szavazatot számoltunk le. Na, most a részvételi arány az nagyon magas volt, szinte kirívó, minden rendben zajlott, semmi provokáció vagy ilyesmi nem volt.”

Az átjelentkezett és a külképviseleteken leadott szavazatokat mind a 106 egyéni választókerületben átszámolták.

Több olyan hely is volt, ahol sok múlott ezeken az úgynevezett utazó voksokon. A legkisebb különbség az első és a második helyezett között Budapest 13-as számú egyéni választókerületében volt. 38 szavazattal vezetett a Fidesz-KDNP jelöltje, Szatmáry Kristóf, a baloldali pártok által támogatott Vajda Zoltán előtt. Ide több mint 2000 voks érkezett az átjelentkezőktől és a külképviseltekről. A szavazatszámlálást a 16. kerületi Polgármesteri Hivatalban végezték.

Csomor Ervin, a Budapest 13-as számú választókerület Választási Iroda vezetője elmondta: „A választáson különösebb probléma nem merült fel. Jelen pillanatban tíz főből áll a szavazatszámláló bizottság. Van rá lehetőségünk, hogy ilyen esetben az alap hét fős bizottságot még három fővel kiegészíthettük és van egy plusz jegyzőkönyvvezető.”

Halomban álltak az átjelentkezett és külképviseleteki voksok a Pécsi Polgármesteri Hivatalban is. Itt is egész nap zajlott a szavazatszámlálás. Eredmény késő délutánra lett.

Lovász István, Pécs főjegyzője elmondta: „Leszállításra kerültek a zöld borítékos, tehát az úgynevezett átjelentkezéses és külképviseleti szavazólapok. A pécsi székhelyen működő, mind a két országgyűlési egyéni választókerületének a kijelölt szavazatszedő bizottsága már kora reggeltől megkezdte a munkáját, kiemelkedően magas szavazatszámmal kellett dolgozniuk. Mindösszesen ötezer szavazatot számolt meg mind két bizottság, természetesen külön-külön is.”

A szavazatszámlálás után a Választókerületi Bizottságok véglegesítik az eredményt. De még nem hivatalos, azt a Nemzeti Választási Bizottságnak is jóvá kell hagynia.

 

Ajánljuk még