logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Karácsony Gergely: A Jobbik-szavazók nem támogatták az ellenzéket

| Szerző: hirado.hu
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei közül egy sem ért volna el jobb eredményt a vasárnapi parlamenti választásokon – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester egy interjújában arról beszélt, hogy az ellenzék elitista politikát folytatott. A vereség további okának a Jobbik-szavazók elpártolását tartja.

 

Budapest főpolgármestere a Blikk kérdésére elmondta: azért döntött úgy, hogy a vereség éjszakáján az ellenzéki pártvezetők többségével szemben felmegy Márki-Zay Péter mellé a színpadra, mert „tartozunk egymásnak annyival, hogy ha együtt vállalkozunk valamire, akkor is egymás mellett állunk, amikor ez nem sikerül”. Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc azonban már aznap este videón keresztül üzenték meg, szerintük Márki-Zay Péter tehet a súlyos vereségről. E kapcsán úgy fogalmazott:

„az eredmény olyan mértékben maradt el a várakozásainktól, hogy azt biztosan nem lehet csak és kizárólag a kampány legfontosabb szereplőjének a nyakába varrni.”

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén a Városháza Dísztermében MTI/Bruzák Noémi

Karácsony Gergely szerint a kampányban az ellenzéki pártok legfőbb üzenete az volt, hogy „mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég. Valamilyen pozitív ígéret talán fontosabb lett volna.” Hozzátette, hogy a baloldali ellenzék elitista politikát folytatott.

A választás legközvetlenebb oka az volt, hogy a Jobbik-szavazók nem támogatták az ellenzéket. Ezért nem csak a Jobbik vezetői a felelősek, mi közösen valamit rosszul csináltunk.” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy jobb eredmény született volna akkor, ha Márki-Zay Péter helyett ő lett volna a közös jelölt, kijelentette: akkora volt a Fidesz és az ellenzék között a különbség, hogy azt nem lehet azzal megmagyarázni, hogy ki volt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: azért lépett vissza az előválasztáson, hogy ne Dobrev Klára legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A vereséget követően Karácsony Gergely bejelentette, hogy nem indul a Párbeszéd társelnöki posztjáért. Mindezt azzal indokolta, hogy győzelem esetén is a főpolgármesteri pozícióját tartotta volna meg. „Így, hogy nagy vereség lett, még inkább ezt tartom most az ország és Budapest szempontjából is a helyes döntésnek”.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még