Dunai Mónika a szavazatok 44,66 százalékával (25 114 szavazattal) legyőzte Szilágyi Györgyöt, az Egységben Magyarországért jelöltjét, aki a voksok 43,98 százalékát (24 733 szavazatot) szerezte meg.
A választókörzetben 98,8 százalékos feldolgozottságnál is a kormánypárt jelöltje vezetett, de mindössze 761 szavazat választotta el az első és a második helyen lévő jelölteket. Így tehát volt még rá esély, hogy bármelyik fél felé billenjen a mérleg nyelve.
Kapcsolódó tartalom
Egy korábbi cikkünkben bemutattunk négy olyan körzetet, ahol megfordulhat az állás. Péntek reggel ugyanis megkezdődött a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási irodáknak. Cikkünkben azt a négy választókerületet mutattuk be, ahol kisebb a különbség 1000 szavazatnál az első és a második helyezett között.