logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

38 voks a különbség: javában számolják a szavazatokat az ország legszorosabb eredményű körzetében

Ma számolják össze az országgyűlési választás külképviseleti, valamint átjelentkezett szavazatait. Ezek alapján alakul ki a választás nem jogerős végeredménye. Néhány egyéni választókerületben olyan kis szavazatkülönbség volt az első és a második helyezett között, hogy akár még változhat is a mandátum sorsa. A kormánypártok kétharmados parlamenti többsége azonban valószínűleg nincs veszélyben – hangzott el az M1 Híradójában.

A választás napján a főváros 16. kerületében lévő 13-as egyéni választókerületben is nagyon szoros volt az eredmény az első és a második helyezett között. A polgármesteri hivatalban jelenleg is tart a külképviseleti és az átjelentkezett szavazatok számolása – a helyszínről Molnár Zsófia, a közmédia tudósítója jelentkezett be.

Molnár Zsófia elmondta, hogy az szombaton eredmény kora délutánra várható. Nagyjából 2500 voksot ellenőriznek és összesítenek a szavazatszámláló bizottság tagja. Ezek a szavazatok három részből tevődnek össze: az átjelentkezők voksaiból, a külképviseleten szavazókéból és volt egy szavazókör, ahol nem történt meg vasárnap a szavazat számlálás, ezért most azokat a szavazatokat is a 16. kerületi polgármesteri hivatalba hozták.

Az országban itt, azaz a Budapest 13. számú egyéni választókörzetében a legszorosabb az állás: a Fidesz-KDNP jelöltje, Szatmáry Kristóf 23 684 szavazatot kapott, Vajda Zoltán, az Egységben Magyarország jelöltje pedig 23 646-ot – fogalmazott a közmédia tudósítója.

Az első és a második helyezettet 38 voks különbözteti meg, úgyhogy bármelyikük szerezhet mandátumot

– tette hozzá.

Molnár Zsófia azt is elmondta, hogy a fővárosban még két ilyen választókerület van, ahol nagyon szoros az állás, és még egy Pécsett.

Ajánljuk még