logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Zajlik a baloldali belviszály, Márki-Zay döntött

Nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek Márki-Zay Péter. A baloldal volt listavezetője ezt a közösségi oldalán közölte. Eközben tovább tart a baloldalon a súlyos választási vereség okainak elemzése. A jelek szerint a legtöbben a miniszterelnök-jelöltet tartják felelősnek – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Egy nappal a választási vereség után elcsukló hangon közölte Márki-Zay Péter, hogy marad a politikában. Az ATV stúdiójában még azt is mondta a baloldal volt listavezetője, hogy pártot fog alapítani.

Huszonnégy óra leforgása alatt azonban fordult a kocka. A parlamenti mandátumhoz jutott Márki-Zay Péter ugyanis közölte: „Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem ülök be a parlamentbe.” A közösségi oldalán a bejelentést így folytatta: „Nekem most Vásárhelyen kell megvédenem a vásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába, köztük négy, még csak nem is katonakorú fiaimat.”

„Nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen, Orbán Viktor azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot” – mondta korábban Márki-Zay Péter.

Pedig épp a hódmezővásárhelyi polgármester volt az, aki a választási kampányában arról beszélt: nem lenne veszélyes, ha Magyarország területén át fegyvereket szállítanának Ukrajnába.

Márki-Zay Péter szerda esti bejelentésében arra is kitért, hogy vidéki polgármesterként sem fogja magára hagyni azt a 106 hőst, akik ellenzéki jelöltként elindultak a választásokon. Közölte: „Nem szabad feladni ezt a történelmi küzdelmet.”

A baloldali összefogás vezetői már a választás éjszakáján kritizálták Márki-Zay Pétert, mondván ő buktatta meg a hatpárti koalíciót.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt is közölte: végig kell gondolni, hogy jól döntöttek-e a miniszterelnök-jelölt személyét illetően.

A vereség egyszemélyi felelősség, amit nem lehet utólag áthárítani – folytatta Márki-Zay Péter támadását az ugyancsak DK-s Arató Gergely. A Gyurcsány-párti politikus szintén az ATV-ben azt közölte: a DK mindent végrehajtott, amit Márki-Zay Péter kért, még akkor is, ha azzal nem értett egyet.

„Azért én itt jártam a választókerületet, nyilván, mint ahogy a többi jelölttársam is, és nagyon sokan jöttek oda hozzám az utolsó héten, hogy ők értik, ők szeretnék, hogy az Orbán eltakarodjon, de hát azért ők nincsenek meggyőzve arról, hogy Márki-Zay Péter jobb miniszterelnök-jelölt lenne, és ugyanezt az érzést egyébként nagyon sok képviselőtársam megerősítette” – mondta Arató Gergely.

Arató szerint Gyurcsány Ferenc annyit vett részt a kampányban, amit a miniszterelnök-jelölt megengedett neki. Kitért arra is, nemcsak a Jobbik bázisával voltak problémák, hanem a hagyományosan baloldali, külső budapesti kerületekben is szoros eredmények születtek. Ez szerinte azt mutatja, hogy még a baloldali törzsszavazók egy része is otthon maradt, mert nem szólította meg őket a kampány, élén Márki-Zay Péterrel.

Kiemelt kép: hirado.hu

Ajánljuk még