A politikus elárulta, hogy nem hiszi, hogy teljesen otthagyja az országos politikát, de úgy érzi, hogy a Párbeszédnek dinamizálni kell magát ebben a helyzetben. A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: a döntését már korábban meghozta, a választás eredménye ebben csak megerősítette.
Kapcsolódó tartalom
Az április 3-ai választás eredményét még fel kell dolgoznia Karácsony Gergelynek. A Párbeszéd politikusa úgy gondolja, nem érdemes gyorsan megtalálni a magyarázatot a vereségre és kilábalni ebből a helyzetből. Mint mondta, nem csak az eredménnyel kellett megbirkóznia.
„Én a tanácstalanságot javaslom most magunknak” – fogalmazott a főpolgármester az ATV műsorában. Majd hozzátette:
„húsz éve nem volt még egy olyan választás, amit ennyire benéztem volna, ezt intellektuálisan is fel kell dolgoznom”.
„Szerintem most az a bölcs politikus, vagy legalább az a bölcsnek látszó politikus, aki ma minden kérdésre azt mondja, hogy nem tudom” – mondta Karácsony Gergely.
A politikus azt is elmondta, hogy tulajdonképpen száz százalékig biztos volt abba, hogy 35-40 egyéni választókörzetet az ellenzék meg tud nyerni. A baloldal választási vereségére pedig úgy reagált, hogy „valószínűleg valamit nem értettünk abból, ami körülvesz minket”.
Karácsony Gergely szerint az ellenzék összefogása egy szükséges feltétel, de az, hogy a pártvezetők összefogtak, az nem eredményezte azt, hogy a szavazók is összefogtak volna. A politikus szerint az összefogás a Jobbik egykori szavazóit veszítette el, ami szerinte nem a Jobbik politikusainak a hibája, hanem azért az ellenzéki összefogás közösen felel.
A baloldal közös listáján harmadik helyen szereplő Karácsony Gergely nem veszi fel a mandátumát – erre reagálva az ATV műsorában úgy fogalmazott, hogy
„a listás jelöltségem szimbolikus volt, és az is marad”.
Karácsony Gergely azt is elmondta, hogy 2,5 éve főpolgármester, és számot vette azzal, hogy mire jutottak, hogy mi minden történik a városban, és – mint fogalmazott – „én büszke vagyok erre”.