logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tölgyessy: A Fidesz messze a leginnovatívabb politikai erő

| Szerző: hirado.hu
A Fidesz az a párt, amelyik érti az országot. A falusi és kisvárosi környezetben élőkön kívül a nagyvárosok lakosait is sikeresen tudta megszólítani – mondta Tölgyessy Péter, a Partizán választást értékelő műsorában. A politológus nevetségesnek tartja azt az ellenzéki állítást, hogy Magyarországon nincs demokrácia, a Fidesz pedig szerinte egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni.

Tölgyessy Péter a Partizán választást értékelő műsorának vendégeként Gulyás Mártonnak már a voksok ismeretében arról beszélt, hogy szerinte miért bukott a vártnál nagyobbat az ellenzék. Az okokat boncolgatva kifejtette: a Fidesz messze a leginnovatívabb politikai erő volt.

A politológus úgy fogalmazott, hogy

„egyelőre ez az a párt, amelyik érti az országot”.

Az orosz–ukrán háború is rávetült a kampányra. Ennek kapcsán Tölgyessy kifejtette: míg Orbán Viktor a magyarok biztonságigényét is kielégítve a kimaradás fontosságát hangsúlyozta, addig az ellenzék nyugatos mintakövetés alapján azt mondogatta, amit a nyugati szövetségesek.

A beszélgetésen szóba jöttek a közvélemény-kutatók eredményei, amelyeket szerinte szándékosan „kozmetikáztak”. Kivételként a Mediánt említette, amelyik majdnem el is találta a végeredményt: a választások előtt 128:71 mandátumarányt becsült. Tölgyessy hangsúlyozta, hogy ezen ki is akadt Márki-Zay Péter, aki többször is arra utalt, hogy a Fidesz állhat a kutatás mögött. „Hallatlanul antidemokratikus megjegyzés volt, amit az ellenzéki miniszterelnök-jelölt csinált” – jelentette ki Tölgyessy, aki szerint „demokratikus viszonyok között a független sajtó agyagba döngölte volna ezért a kijelentéséért MZP-t. Egy közvélemény-kutatónak pont az a dolga, hogy ilyen kutatásokat tegyen közzé” – tette hozzá.

A politológus szerint 2018-hoz képest a Jobbik sok százezer szavazóját elvesztette. Ez a tömeg hiányzott az ellenzéki pártok szövetségéből. Az elemző szerint ennek az lehet az oka, hogy az ellenzéki politikának „nem volt húzása”.

Mint fogalmazott:

„Ha lett volna az ellenzéknek vonzereje, és azt gondolták volna sokan, hogy fantasztikus ez az ellenzék, akkor kevés jobbikos szavazó morzsolódott volna le. De nem volt ilyen dinamika.”

Hozzátette: jelentős politikaszerkezeti változás következett be azáltal, hogy a budai, zöldövözeti körzetek lettek az ellenzék legerősebb bázisai, holott ezeken a területeken a parlamenti választásokon eddig mindig a jobboldal győzött. A budai polgárságot a globalizáció nyerteseinek és a magyar Szilícium-völgy embereinek nevezte, és Amerikával vont párhuzamot: ott korábban anyagi alapon volt a tagoltság, a gazdagok pedig a konzervatívokra szavaztak. Majd elindult egy mozgás, amely úgy néz ki, hogy a globalizáció nyertesei elindultak balra. Erre jó példa Kalifornia, ahol Ronald Reagan és Arnold Schwarzenegger elnöksége idején republikánus kormányzók voltak, ma pedig már jelentős többségben vannak a demokraták.

Tölgyessy azonban rögtön hozzá is tette: Magyarországon egy ellenkező irányú folyamat is zajlik, hiszen a kormánypárt már nemcsak a falusiakat és kisvárosiakat, hanem a nagyvárosiakat is sikeresen megszólította. „A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni” – mondta.

Nevetségesnek nevezte azt az ellenzéki állítást, hogy Magyarországon nincs demokrácia, hiszen a dolgozó emberek azt érezték, hogy fogyasztóként és munkaerőpiaci szereplőként is nagyobb lett a mozgásterük. Tölgyessy szerint az emberek nem gondolták, hogy Márki-Zay Péter alkalmas lett volna miniszterelnöknek.

Gulyás Márton felvette, hogy mitől lenne a munkásosztály pártja a Fidesz, mikor „felfelé oszt”, és a közmunkán kívül nem vezetett be új újraelosztási rendszert. A közmunkáról szólva Tölgyessy elmondta: már közmunkásból is hiány van. Az elején még 300 000-en dolgoztak ebben a formában, most már csak 80 ezren.

Ajánljuk még