logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egymásra mutogatnak a baloldali politikusok a választási vereség miatt

A közös baloldali lista eredménye minden várakozást alulmúlt. A megyei jogú városokban, a kisebb városokban és a falvakban is kiütötte a Fidesz–KDNP a baloldalt. Egyedül a fővárosban maradt meg az ellenzéki fölény. Ahogy az várható volt, a választási bukás után azonnal elindult az üzengetés és az egymásra mutogatás a baloldali politikusok között – számolt be az M1 Híradója.

Meg sem próbálta magyarázni a baloldal vereségét a hatpárti koalíció rendezvényén Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester nem sokkal vasárnap éjfél előtt, az eredmények ismeretében állt színpadra.

„Először is mindenki nyugodjon meg. Én is most haza fogok menni, és egy év után először kialszom magamat, hazamegyek megcsóklászom a gyermekeimet, találkozom újra a barátaimmal, beszélgetni fogunk, szeretjük egymást, együtt leszünk, esetleg sütögetünk, megiszunk egy-két pohár bort” – mondta Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péter először a színpadon is politikai szövetségesei nélkül, családjával állt a jelenlévők elé. Beszéde után végül csak a momentumos Donáth Anna és Karácsony Gergely ment fel vele.

A főpolgármester meg is jegyezte, hogy ha a baloldalnak kedvezne az eredmény, többen lennének.

Jakab Péter ugyanebben az időben, egy perccel éjfél után egy szobából posztolt videóüzenetet a közösségi oldalon. A Jobbik elnöke arról beszélt: Márki-Zay Péter egy személyben buktatta meg a hatpárti koalíciót.

„Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett. Talán a kevesebb és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna.

Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy ő leváltja az ellenzéket. Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta”

– fogalmazott a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök sem a műjégpályánál, hanem pártja sajtószobájából reagált. A vereség okait elemezve ő is Márki-Zay Péterre utalt, majd azt mondta: végig kell gondolni, hogy jól döntöttek-e.

„Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok,

akik rábízták a hajó sorsát, azt gondolják, hogy nem ez a legjobb kapitány. És azt hiszem, hogy igazuk van”

– mondta a volt miniszterelnök.

Hétfőn az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté is Márki-Zay Péter személyében vélte felfedezni a vereség okát: „Lehet például, hogy nem tett jót, hogy a miniszterelnök-jelöltünk egy végtelen monológgá változtatta a kampányunkat.”

A baloldal közös eredményváróján Márki-Zay Péter az M1 kérdésére visszautasította, hogy miatta mértek volna történelmi vereséget a baloldalra a kormánypártok. A nekiszegezett kérdésekre annyit válaszolt: szerinte a baloldal modellje nem működött.

Ajánljuk még