logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hat püspök részvételével tartják az idei virágvasárnapot Debrecenben

Ismét hagyományos formában tartják meg a virágvasárnapi keresztutat Debrecen belvárosában: a Református Nagytemplom előtt kezdődő programon a történelmi egyházak debreceni elöljárói mellett három nagyváradi püspök is jelen lesz, az esemény középpontjában a határokon átívelő béke áll majd – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A városháza közleménye szerint 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt videóüzenetekre korlátozódott a virágvasárnap megünneplése, idén azonban ismét együtt zarándokolhatnak a hívek a Nagytemplomtól a Szent Anna-székesegyházig.

„Ennek a városnak a történelmi múltja, jelene és bízom benne, hogy a jövője is erősen kötődik a hithez, a valláshoz. Amikor évekkel ezelőtt a virágvasárnapi keresztút gondolata megszületett, az volt az egyik cél, hogy a templomok falai közül kilépve a hit közösségi erejét együtt a város utcáin is meg tudjuk élni, felekezetektől függetlenül” – idézték a közleményben Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét.

A program szerint ebben az évben a Nagytemplom előtt kezdődik Jézus bevonulásának ünneplése. A központi helyszínen igei szolgálatot végez majd Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Virgil Bercea, a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke. A barkaszentelés és folklórműsor után indul a zarándoklat a Kossuth tér – Virágpiac – Szent István-szobor – Csonkatemplom – Kormányhivatal útvonalon a Szent Anna-székesegyházig.

Az egyes stációknál a helyi gyülekezetek és debreceni, erdélyi, illetve kárpátaljai színművészek közreműködésével Jézus szenvedésének állomásain elmélkedhetnek a hívek, ebben a Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita gondolatait tartalmazó füzet is segíti majd a résztvevőket.

„A hat történelmi felekezet közös imádsága – bevonva most már abba a határon túliakat is – a nemzetek közötti szeretetet és békét munkálja” – idézték a közleményben Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspököt.

A keresztút végén a Szent Anna-székesegyházban a Csokonai Színház énekkarának koncertjén vehetnek részt a zarándokok, az Ács János karmester vezette énekkar Pergolesi Stabat Materét mutatja be.
A debreceni virágvasárnapi programsorozat este a Református Nagytemplomban, a helyőrségi zenekar Dominica Palmarum ajándékkoncertjével fejeződik be. A koncert fővédnöke, Fekete Károly tiszántúli református püspök ennek kapcsán a világban zajló folyamatokra is utalva a béke jelentőségét hangsúlyozta v írták.

„El kell indulnunk ezen az úton, hogy mi belül találjunk magunkban békességet, amit aztán ki tudunk sugározni. Annak pedig szintén üzenete van, hogy Nagyvárad és Debrecen egyházi vezetői együtt mehetünk majd, hiszen bár vannak vetélkedések a két szomszédvár között, ha mi, a történelmi egyházak példát tudunk mutatni, akkor ebben az irányban is békességet munkálunk” – idézték a püspököt a közleményben.

Ajánljuk még