logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A háború elől menekülőknek nyitottak befogadóközpontot Debrecenben

Befogadóközpontot alakított ki az orosz-ukrán háború kitörése miatt otthonukat elhagyni kényszerülő menekülteknek a Dorkász Szolgálat Közhasznú Alapítvány Debrecenben.

Az intézmény pénteki megnyitóján Kiss Ábel Lukács, az intézmény igazgatója elmondta: a debreceni Erdőspusztán, a Vekeri-tó mellett található Dorcas Kemping és Konferenciaközpont területén megnyílt befogadóközpontban kétszáz menekültet tudnak ellátni hosszabb távon, családonként átlagosan 1-3 hónapon keresztül, ez szükség esetén meghosszabbítható.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben – 30 év működés után – forráshiány és a szükséges felújítási munkálatok elmaradása miatt bezárt a Dorcas Kemping.

Példaértékű összefogás eredményeként mintegy harminc nap alatt hozták olyan állapotba a kempinget, hogy már fogadhatja a rászorulókat – mondta, hozzátéve: magánemberek, cégek, civilek, intézmények, hatóságok és egyházak járultak hozzá anyagilag, önkéntes munkával, illetve tárgyi adományokkal az újranyitáshoz.

A legtöbbet a holland keresztyén Pharus Alapítvány adományozta: az elkövetkező 6 hónapra átvállalták a kemping üzemeltetési költségeit és a legfontosabb felújítási munkálatokhoz anyagi fedezetet biztosítottak – ismertette az igazgató.

Kiss Ábel Lukács azt mondta, olyan megoldást kerestek, hogy ne csupán egy-egy segélycsomaggal segítsék a rászorulókat, hanem ingyen szállással és napi háromszori étkezéssel.

Ezen túl munkát is biztosítanak azoknak, aki dolgozni akarnak: öt cég eddig 120 állást hirdetett meg nekik, az ITK autóbuszgyártó például harminc munkahelyet ajánlott fel a helyi üzemében.

Hozzátette: a debreceni NI Hungary Kft. hárommillió forint értékben vásárolt hűtőszekrényeket, mikrohullámú sütőket, vízforralókat, elektromos melegítőket -, amelyekkel élhetőbbé vált a harmincéves komplexum, továbbá tíz számítógépet is adományoztak a befogadóközpontnak.

A felújított kempingben tizenegy új alkalmazottat foglalkoztatnak, közülük hatan kárpátaljaiak – mondta.

Jelenleg 42 menekült tartózkodik a befogadóközpontban, a jövő héten további 20 érkezése várható, április közepéig száz embert tudnak elhelyezni a fűthető faházakban, majd megnyitják a nyári szálláshelyeket is – közölte Kiss Ábel Lukács, jelezve, hogy 24 órás szolgálatot tartanak, gyermekfelügyeletet biztosítanak, és további önkéntesek, köztük ukránul, oroszul tudó pedagógusok jelentkezését várják.

Ajánljuk még