Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett péntekre. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség épülete előtt próbálta bizonygatni, hogy sem ő, sem a baloldal nem küldene katonákat Ukrajnába. Azt mondta: feljelentést tesz, mert szerinte álhírek terjednek róla.
Márki-Zay Péter azt mondta, „nyilvánvaló, hogy katonák küldéséről, magyar katonák küldéséről soha nem nyilatkoztunk”.
Korábbi nyilatkozatai viszont mást mutatnak
„Akár katonait is” – ezt február végén mondta a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje.
Márki-Zay Péter a Partizán műsorában, majd az ATV-ben is egyértelművé tette, hogy ha a nemzetközi katonai szövetség úgy kívánná, akkor támogatná, hogy Magyarország fegyvereket vagy katonákat küldjön a háborús térségbe.
Kapcsolódó tartalom
A Partizán műsorában elhangzott:
Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje: „Minden módon, amit a NATO eldönt, azon belül, a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának.”
Gulyás Márton: „Akár katonait is?”
Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje: „Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.”
A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje az ATV műsorában úgy fogalmazott: „hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.”
A német Der Tagesspiegelnek pedig így nyilatkozott: „a fegyverszállításokat is támogatnám, amennyiben a NATO és az EU így döntene. Mindig a közös döntéseket követnénk.”
A baloldali politikusok is bekapcsolódtak a háborús kommunikációba
Nem csak Márki-Zay Péter tett így: a baloldali politikusok egymás után kapcsolódtak be a háborús kommunikációba.
A jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita egy utcafórumon beszélt arról, hogy ő is küldene katonákat az orosz–ukrán háborúba.
A Jobbik alelnöke azt mondta: „nem a gyerekeinket meg az unokáinkat akarjuk a háborúba küldeni, hanem azokat a NATO-szerződés szerinti sorá… vagy milyen… hadköteles… hivatásos katonát, akinek ez a dolga”.
Kapcsolódó tartalom
Saját hozzátartozóit kímélné, de a magyar katonákat háborúba küldené a Jobbik alelnöke
Kábítószer előállításával henceg a Jobbik-alelnök fia a TikTokon – írja a Kontra
A DK-s Rónai Sándor a fegyveres segítségnyújtás elmulasztásán sajnálkozott. A DK európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott: „nagyon sajnálom a magyar kormány tegnapi bejelentését, miszerint mi nem segítünk 100 százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek”.
Ezen az állásponton volt Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc, mint mondta, „(…) miért nem adunk mi adott esetben lőszert (…)”, és a baloldal közös listáján szereplő momentumos Fekete-Győr András is, aki egy publicisztikában szintén fegyverszállítást és magyar katonai akciót sürgetett.
Közben pénteken újabb baloldali politikussal bővült a lista. Az Origo arról írt, hogy a volt szocialista, most LMP-s Demeter Márta is a beállt a baloldal háborús kampányába, és a Jobbik N1 Tv nevű csatornáján állította: sokan felháborodnak azon, hogy a kormány nem engedi át a magyar légtéren a fegyverszállítmányokat. A korábban a parlament honvédelmi bizottságában is tevékenykedő Demeter Márta azt is mondta, a baloldal dolga az, hogy ezeket a döntéseket kikényszerítse.
Kapcsolódó tartalom
Demeter Márta is fegyverszállítást követel
Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Márta LMP-s képviselőt
Az országgyűlési képviselő kijelentette: „ha Ukrajnát védjük, azzal védjük magunkat, védjük Magyarországot, védjük az európai közösséget, és védjük az euroatlanti közösséget, úgyhogy nem lehet kérdés, hogy mit kell tenni. Nem lehet kérdés, hogy mit kell tenni, és nekünk pedig azt gondolom, az ellenzéknek az a feladatunk, hogy megpróbáljuk kikényszeríteni.”
Magyarország számára az a legfontosabb, hogy kimaradjon a háborúból
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: „hogyha a baloldal kormányon azt tehetné, amit most mondtak, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.”
„A baloldal törekvései belesodornák Magyarországot a háborús konfliktusba” – hangsúlyozta Gulyás Gergely. A tárcavezető az M1-nek kiemelte: a kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy meg kell őrizni a békét és a biztonságot.
Kapcsolódó tartalom
„Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonniuk: itt vagyunk a választások közelében egy olyan rendkívüli helyzetben, amikor nem csupán az ország jövőbeni fejlődése a kérdés, hanem egyidejűleg az is, hogyan viszonyulunk egy háborús konfliktushoz, ami közvetlenül egy szomszédos országban zajlik. A kormánypártok véleménye mindig is az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett” – közölte a miniszter.
Gulyás Gergely leszögezte: Magyarország számára az a legfontosabb, hogy kimaradjon a háborúból.