logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Segítségnyújtás a határon – a karitatív szervezetek elhúzódó válságra készülnek

Az ENSZ becslése szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a száma, akik a háború miatt elhagyták Ukrajnát. Rengetegen vannak olyanok is, akik elmenekültek az otthonukból, de egyelőre Ukrajna biztonságosabbnak vélt részein keresnek menedéket. Nekik is próbálnak segíteni a karitatív szervezetek – hangzott el az M1 Híradójában. A Segítségpontokon kiemelten segíti a menekülteket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Katolikus Karitász is.

Több mint 200-an éjszakáztak a záhonyi Segítségponton. Itt minden támogatást megkapnak a háború elől menekülők. Volt olyan nő, aki lányával Harkivból jött el, önkéntesek menekítették ki őket a városból.

Szeretnénk továbbutazni, de még nem tudjuk hova. Ha letelepedtünk, akkor szeretnék még dolgozni. Tudjuk, hogy Európának elég nagy teher az, hogy ennyien menekülnek, de reméljük sikerül valamilyen munkát és lakást találni” – mondta egy ukrán nő.

A beregsurányi Segítségpontra naponta több száz menekült érkezik. A karitatív szervezetek arra készülnek, hogy elhúzódhat a segítségnyújtás, ezért fejlesztik az infrastruktúrát. Az esős idő miatt újabb sátrakat állítottak fel,és mindenkit azonnal száraz, védett helyre visznek.

Vártuk ezt az időjárást, mert eddig azért egy kegyelmi állapot volt, hogy nem volt eső, különösebb csapadék, de hát megérkezett. Vannak sátraink, amiket felállítottunk, úgyhogy tudjuk ott fogadni a menekülteket addig is, amíg a helyükre kerülnek a befogadó terekbe vagy pedig a váró terekbe” – fogalmazott Szabján Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési csoportvezetője.

Mindenki meg van rémülve mikor megérkezik, tehát higgadtan kell őket fogadni, le kell őket nyugtatni. Mindenkinek szállításra van szüksége, eljutni A-ból B-be. Mi ebben próbálunk segíteni” – mondta Soltész Mihály, a Baptista Szeretetszolgálat ügyeletes vezetője.

Zajlik az adománygyűjtés is. Az ACT Szövetség nevű szervezet első lépésként elindított egy 9 millió euró, vagyis mintegy 3,5 milliárd forint összértékű gyűjtést a menekültek számára. A genfi központú szervezet több mint 125 országban van jelen, Ukrajnában pedig az ökumenikusokon keresztül nyújt segítséget a bajbajutottak számára.

Tragédia, amit Ukrajnában látunk. Az orosz–ukrán háború, és az, amilyen hatást gyakorol az emberekre. A magunk részéről az ACT Szövetség minden támogatást megad a tagjainknak, köztük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek is” – mondta Rudelmar Bueno de Faria, az ACT Szövetség főtitkára.

Az ökumenikus segélyszervezet 25 éve van jelen Ukrajnában. A világ egyik legnagyobb humanitárius szövetségének bevonásával pedig az a cél, hogy minél több régióban segíteni tudjanak.

Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy „ez a világ egyik legnagyobb humanitárius szövetsége. Több mint 140 tagot számlál, az egyházi hátterű segélyszervezeteket, és ennek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az egyetlen magyar tagja. Ez egy óriási erőt jelent ebben a helyzetben, hiszen ez azt jelenti, hogy valamennyi tagszervezet ilyenkor az ökumenikus segélyszervezeten keresztül tudja kifejteni a segítő tevékenységét, egy óriási nemzetközi összefogást tapasztalunk”.

Magyarország legnagyobb humanitárius segítségnyújtását készíti elő a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

– fogalmazott a szervezet elnök-igazgatója. Lehel László elmondta: segíteni kell a magyar oldalra érkező menekülteket is, de azokat is, akik az ukrán oldalon maradtak.

Mi abban látjuk most a fő feladatunkat, hogy lehetőség szerint megpróbáljuk őket ebben a közösségben tartani, mert itt nincsenek azok a nyelvi problémák, amelyekről az előbb halottunk, mégiscsak a saját országukon belül vannak” – fogalmazott Lehel László.

Az ENSZ adatai szerint a háború kezdete óta már jóval meghaladta a 3 milliót az Ukrajnából elmenekültek száma.

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök szerda este szemlét tartott a határállomáson

A csengersimai határátkelőnél is érkeznek Magyarországra ukrán menekültek, akik Románián keresztül közelítik meg Magyarországot. Éjszaka a miniszterelnök közösségi oldalán egy videó is megjelent. Orbán Viktor elmondta: mivel a jövő héten egy nagyobb menekülthullám várható, ezért ezt a határátkelőhelyet is meg kell erősíteni.

– Több ezren jönnek naponta, autókkal. Hat sávon keresztül folyamatos az áthaladás. A rendőrök erőiket megfeszítve dolgoznak. Gördülékenyen megy minden, és a vöröskeresztesek pedig a gyerekeseknek nyújtanak segítséget, adnak enni- és innivalót. A jövő héten egy nagyobb hullámot várunk, ezért ezt a határátkelőhelyet is meg kell erősítenünk. Többen fognak majd itt dolgozni. A mai rendezettség alapján úgy látom, hogy ha megerősítjük ezt a átkelőpontot, a jövő héten is képesek leszünk ugyanilyen hatékonyan dolgozni – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő korábban közölte, hogy szerda hajnalig már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából.

Címlapfotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Facebook 

Ajánljuk még