logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négynapos munkahétre és megbecsülésre vágynak a fiatal munkavállalók

| Szerző: hirado.hu
Az új állás keresésének legerősebb indoka a nem megfelelő fizetés – derül ki a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss közvélemény-kutatásból. A válaszadók jelenleg nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak munkahelyváltáson. A főként fiatalok által kitöltött felmérésből az is kirajzolódik, a munkavállalók igénylik az innovatív megoldásokat, átlagosan leginkább a négynapos munkahétnek és a rendszeres közösségépítő programoknak örülnének.

A munkahelyi elégedettséggel, a munkahelyváltási hajlandósággal és számos karrierépítéssel kapcsolatos kérdés is szerepelt a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss online kutatásban, melyet zömében 21 és 30 év közötti, főként budapesti fiatalok töltöttek ki.

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve arról beszélt, a válaszadók 67,1 százaléka állt munkaviszonyban a kitöltés pillanatában: egyharmaduk multinacionális vállalatnál, egyharmaduk kis- és középvállalkozásnál, egyharmaduk pedig más típusú cégnél dolgozik.

„A munkaviszonyban állók szűkített mintáján mértük a jelenlegi munkahellyel való elégedettséget is. Ez alapján elmondható, hogy a kitöltők nagyobb része, 64,5 százalék inkább elégedett a jelenlegi munkahelyével, míg 12,1 százalék inkább elégedetlen. A minta 23,4 százaléka maradt semleges a kérdésben és jelölte a középső értéket” – mutatott rá, hozzátéve, hogy a válaszok alapján a mintára jellemző a munkatársakkal való jó viszony, valamint a munkakörnyezettel való megelégedettség.

A Budapesti Műszaki Egyetem és a Műegyetemi Hallgatói Kft munkatársai által készített kutatásból kiderül továbbá, hogy nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak a válaszadók a munkahelyváltáson, 16,4 százalékuk pedig határozottan váltani szeretne.

A legerősebb indok 62,4 százalékkal a nem megfelelő fizetés, illetve körülbelül hasonló arányban az, hogy az illető más feladatkörrel szeretne foglalkozni. Minden harmadik kitöltő érzi úgy, hogy nem becsülik meg a jelenlegi munkahelyén – 35,6 százalék. A kitöltők nagy többsége viszont jól kijön a munkatársaival, legalábbis ennek ellenkezője nem indok a munkahelyváltásra, mindössze a kitöltők 6,9 százalékánál.

Vonzó a négy napos munkahét, a menza és a programok

Orbán Balázs kiemelte, a kitöltőknek a megfelelő bérezés a legfontosabb szempont, amikor egy munkára jelentkeznek, de az előrelépési lehetőség, valamint a munkahelyi környezet is hasonló fontossággal bír.

(Fotó: Műegyetemi Állásbörze)

Az innovatív elemek jelenléte is fontos szempont, így érdemes lehet a cégeknek ilyen irányba elmozdulni a jövőben. Átlagosan leginkább a 4 napos munkahétnek örülnének a kitöltők, de népszerű a rendszeres közösségépítő programok tervezete is. Közepesnél nagyobb fontosságú a megszokottól eltérő munkahelyi környezet, illetve a munkahelyi menza. A legkevésbé fontos tényező a nyitott iroda és a gyermekbarát munkahely. Ez utóbbi a minta átlagéletkorára is visszavezethető, ami a 27 évet sem éri el.

„A karrierhez kapcsolódó kérdések esetén átlagosan azzal értettek leginkább egyet a kitöltők, hogy hosszú távon is maradnának egy adott munkahelyen, ha elégedettek az állással. Megerősítést nyert, hogy a bérezés kiemelkedő szempont, ugyanis általános egyetértés van, hogy az adott kitöltő szakmájában a hazai bérek jelentősen elmaradnak az EU-s átlagtól. Átlagosan a legkevésbé azzal értettek egyet a kitöltők, hogy rövid ideig hajlandóak és addig is érdemes maradni egy adott munkahelyen” – sorolta a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója.

Előnyben a jelenléti állásbörzék

A kérdőívet kitöltők 42,9 százaléka még sohasem vett részt állásbörzén, ugyanakkor a minta 12,2 százaléka járt már több mint háromszor valamilyen hasonló eseményen.

(Fotó: Műegyetemi Állásbörze)

A válaszadók szerint a legfontosabb az állásbörzék esetén a vállalatokkal való személyes találkozás, de nagy igény van a szervezés megfelelő lebonyolítására is. Háromnegyedük szerint a személyes, jelenléti állásbörze sokkal hatékonyabb az online-nál.

Magyarország legnagyobb állásmustráját 2022. március 22-én és 23-án immár 51. alkalommal rendezik meg.

Az állásbörzén próbálják segíteni a fiatalokat abban, hogy képzettségüknek és elképzeléseiknek megfelelően számukra ideális munkahelyet találjanak, ahol az egyetemen tanultakat a gyakorlatban is hasznosítani tudják.

Ajánljuk még