logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hollik: A baloldal elkezdte tagadni, hogy katonákat és fegyvereket küldene a háborúba

Márki-Zay Péter már tagadja, hogy a baloldal katonákat és fegyvereket küldene az ukrajnai háborúba, holott korábbi nyilatkozatai éppen erről szóltak – reagált a Fidesz Márki-Zay Péter nyilatkozatára. Hollik István elmondta, hogy nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.  A baloldali jelölt a háború kezdetén többször is kijelentette, hogy katonákat és fegyvereket is küldenének a háborúba.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videónyilatkozatában arról beszélt: Márki-Zay Péter, a „baloldal miniszterelnök-jelöltje” azt próbálta meg „bemagyarázni” a magyar embereknek, hogy ő, illetve más baloldali politikustársai soha nem mondták, hogy katonákat és fegyvereket küldenének a háborús konfliktusba.

Közölte: nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.

A tények ugyanakkor mást mutatnak, a hazug embert pedig hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” – jegyezte meg Hollik István, aki szerint Márki-Zay Péter a háború kezdetén többször is kijelentette, hogy katonákat és fegyvereket is küldenének a háborúba.

Hozzátette: több baloldali politikus – Fekete-Győr András (Momentum), Juhász Ferenc korábbi szocialista honvédelmi miniszter és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője – is megerősítette a baloldal ezen álláspontját, a legutóbb pedig a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita beszélt arról, hogy csak hivatásos katonákat küldenének a háborúba.

Kitért arra: Márki-Zay Péter egy német lapnak arról is nyilatkozott, hogy Magyarországnak olyan szankciókat is támogatnia kellene, amelyek károsak gazdaságilag az ország számára, azaz „a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát”.

Hiába tagadja tehát Márki-Zay Péter, ami tény, az tény. A baloldal felelőtlen és veszélyes javaslataival bizony belesodorná a háborúba az országot

– összegezte véleményét Hollik István. Kijelentette: a kormányoldal ezzel szemben továbbra is azon dolgozik, hogy Magyarország maradjon ki ebből a háborúból, és ezzel megőrizzék az ország békéjét és biztonságát.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még