logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vasárnaptól élőben közvetít szentmiséket és istentiszteleteket a Duna

| Szerző: hirado.hu
A Duna Televízió március 13-tól, vagyis holnaptól kezdve minden második vasárnap élő szentmise- illetve istentiszteletközvetítést sugároz, amelyet a Vallási Főszerkesztőség Bizony, Isten Facebook-oldalán is nyomon lehet követni, utólag pedig a YouTube felületén lehet visszanézni.

 

Vasárnap a nógrádi Nagyboldogasszony templomban Laczkó Mihály plébános által bemutatott, római katolikus rítusú szentmisét közvetíti a Duna, március 27-én pedig Székesfehérvárra megy a csatorna, hogy Bencze András evangélikus lelkész istentiszteletét közvetítse.

Áprilisban 10-én, virágvasárnap jelentkezik a Duna élő közvetítéssel a Komlói Szent Borbála templomból. A szentmisét Dallos Tamás plébános celebrálja. Április 17-én, húsvét vasárnapján, a Duna televízió Mohácsra látogat, hogy a Fogadalmi Templomból közvetítse a Felföldi László pécsi megyéspüspök által bemutatott szentmisét.

Április 24-én pedig a kétszáz éves esztergomi bazilikában Török Csaba plébános által bemutatott ünnepi szentmisét követhetik nyomon a Duna Televízió nézői.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még