logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre szövevényesebb a zuglói baloldali korrupciós ügy

| Szerző: hirado.hu
A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint 2016-ban az MSZP-s Tóth Csaba országgyűlési képviselőként követett el korrupciós bűncselekményt. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő úgy tudja: a BKV vezérigazgatója is jelen volt, amikor az MSZP ex-minisztere, Baja Ferenc 30 millió forintos vesztegetési pénzt vett át. Ez a maffiabaloldal! – jelentette ki a kormánypárti politikus.

 

A nyomozók szerint Tóth Csaba, mint Budapest 14. kerületének országgyűlési képviselője a zuglói fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére olyan gazdasági társaságot keresett, amely hajlandó volt a nyereség felének visszaosztására.

Kapcsolódó tartalom

A befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

Ügyészségi tájékoztatás szerint Tóth Csaba tagadta a bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Mint azt a hirado.hu is megírta: Tóth Csaba és a szintén szocialista Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. A Magyar Nemzet értesülései szerint Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási cég egyik vezető munkatársa, a nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is. A poligráf szerint Fuzik igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt. A kifizetéseket fiktív számlák kibocsátásával fedezte a SIS Parking Kft.

Kapcsolódó tartalom

Az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és a szintén meggyanúsított Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és kapott, ezen felül Tóth Csaba havonta még 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott.

A gyanú szerint két további szocialista képviselő is érintett a korrupciós botrányban: Baja Ferenc harminc-, Molnár Zsolt pedig negyvenmillió forintot vett át egy BKV-s közbeszerzés nyomán. Megírtuk: Baja Ferenc Karácsony Gergely főpolgármester informatikai tanácsadójaként kérte a vesztegetési pénzt. Karácsony Gergely szerint az ügy csupán kampányfogás. Azt a nyomozóhatóságokra bízza, hogy a tanúvallomásnak mi a valóságalapja és szerinte Horváth Csabának és Molnár Zsoltnak még most is helye van az ellenzéki listán.

Kapcsolódó tartalom

A BKV vezérigazgatója is jelen volt, amikor Baja Ferenc 30 millió forintos vesztegetési pénzt vett át – jelentette ki Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszámolt a Facebook-oldalán, hogy az egykori MSZP-s miniszter Karácsony Gergely megbízásából kérte az említett összeget.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tudott arról, hogy Baja Ferenc volt MSZP-s miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva kért 30 millió forintot Fuzik Zsolttól. Ez a maffiabaloldal! – jelentette ki Budai Gyula a Facebook-oldalán. Mint a Fidesz országgyűlési képviselője fogalmazott, Bolla jelen volt azon a találkozón, amikor Fuzik először találkozott Baja Ferenccel. Tudomása szerint Baja Karácsony Gergely megbízásából tárgyalt Fuzik Zsolttal a BKV-SYS IT közötti szerződés fennmaradásáról.

 

Ajánljuk még